A térdízületi kopás és kezelése

A nagyízületeket érintő degeneratív elváltozások népbetegségnek számítanak a világon napjainkban. Az ortopédiai műtéti beavatkozások nagy része manapság az utóbbi elváltozások miatt történik. Már fiatal életkorban jelentősebb sérülés nélkül jelentkeznek betegek az orvosnál, főként a térdízületet érintő fájdalommal, melyet megerőltetésnek tulajdonítanak.

Eleinte a fizikai terhelés csökkentése, átmeneti gyógyszeres kezelés (gyulladáscsökkentők), fizikoterápia a panaszokat megoldja, de számos esetben egyre kisebb megerőltetés visszatérő fájdalmat eredményez, mely iskolai testnevelés-felmentésekhez, majd a normális ízületi terhelést is fokozatosan csökkentő állapothoz vezet. Az utóbbi következtében az ízület aktív funkciójában részt vevő izmok erő- és tónuscsökkenése következik be, ami az állapotot tovább rontja. Az elgyengült izomzat miatt instabilitás-érzés, majd nyugalmi fájdalom is kialakulhat.

A rendelkezésre álló műszeres vizsgálatok közül a hagyományos röntgen vizsgálat eleinte nem mutat különösebb eltérést. A modern mágneses rezonancia vizsgálat (MRI) már az ízületi felszínek szerkezeti elváltozását megerősítheti. Krónikussá váló esetekben műtéti beavatkozás is történik, ami a térdízületi artroszkópiát jelenti. Az utóbbi előnye, hogy a kórokat egyértelműen eldöntve egyben módot ad a célzott műtéti beavatkozásra is, mint az ízületi felszínek egyenetlenségeinek – felrostozódások, repedések – korrigálására (shaving), a leváló darabok eltávolítására, a holdasporc (meniscus) szakadásainak kiigazítására, ízületitok-plasztikára, kóros nyálkahártyaredők eltávolítására és még sok más speciális műtéti megoldásra. Mindezek nagyobb bőrsebzés nélkül oldhatók meg az utóbbi technikával, ami a gyógyulás feltételeit optimálissá és gyorsabbá teszi.

Néhány esetben a beavatkozás diagnosztikus marad, melyet porcprotektív kúra követ. Ez utóbbi kezelés manapság szájon át szedhető gyógyszerekkel történik, míg korábban az injekciós forma dominált. A mai készítmények felvették a versenyt injekciós elődeikkel és előnyük, hogy kevesebb kellemetlenséggel járnak. Az “idő vasfoga” néhány közlekedési és sportsérüléssel társulva természetesen komolyabb bélyegeket is hagy hátra, ilyen esetekben az ízületi felszínek erőteljesebben és nagyobb kiterjedésben károsodhatnak és elindul a “lejtőn” a folyamat, amit ízületi kopásnak (artrózis) nevezünk. Felgyorsult életvitelünknek köszönhetően ez utóbbi betegség egyre kevésbé életkorfüggő, mondhatni inkább biológiai életkor függő.

Az életvitel és a “bélyeggyűjtés” következtében hátramaradt károsodások porcsérüléseket eredményeznek. Ezek ízületfelszín-egyenetlenségekként biomechanikai működési zavart idéznek elő. Mindez idővel káros nyákfelszaporodást is okoz, amit sínovitisnek nevezünk, az említett alapfolyamatot pedig porclágyulásnak (chondromalatia), kiterjedt és előrehaladott állapotban artrózisnak. Az “idő vasfoga” az ízületi felszínek károsodását okozhatja.

Az említettekhez nem teljesen tisztázott módon porc-anyagcserezavar is társul, esetlegesen kiváltó tényezőként is szerepelhet. Kóros ízületi folyadékfelszaporodás azonban itt nem részletezett reumatológiai kórképekben önállóan is előfordulhat. Így különösen nagy szerepe van az előzetes vizsgálatoknak, esetlegesen az artroszkópiának.

Az elváltozások súlyosságával a műtéti beavatkozások is erőteljesebbé válnak, mivel a tüneti kezelések egyre kevésbé hatásosak. Természetesen nem ilyen ütemben és egyszerűséggel rohan végig a betegség, az egyes állapotok stagnálhatnak, a kezelések hatásosságától függően változhatnak.

Fiatal életkorban az úgynevezett mozaik-porcplasztika kecsegtethet eredménnyel, de később csak a felszínpótlás ad megfelelő eredményt. Bizonyos esetekben a nem kis beavatkozások közé tartozó tengelykorrekciós műtét is szóba kerül. A protézisbeültetésekhez minden esetben az eredeti ízületi felszíneket el kell távolítani, tehát többé már nem állítható helyre az eredeti állapot. Sablonokkal kialakított helyre ragasztással (csontcement) vagy ragasztás nélkül kerül beültetésre a műízület. A térdprotézis lehet részleges vagy teljes felszínpótló. Mindkét eset az élő csontszövet csökkenésével jár. Ez utóbbi nem lenne olyan probléma, ha ezek a műízületek nem használódnának el és nem szorulnának alkatrészcserére, mint azt a motorizációs világban már megszoktunk.

A saját élő “futóműveink” esetében talán a biológiai kilométeróra hiányában nehéz pontosan kiszámítani az elhasználódás időintervallumát. Mivel, mint tudjuk, örök garancia csak reklámfogásként néhány iparcikkre létezik, így ezek esetében is kell számolnunk revízióval, ami viszont sokkal komolyabb probléma, mint az első műtét elvégzése. Itt ugyanis a megváltozott anatómiai helyzet, csonthiány, defektus nehezíti a sablonokra épülő protézisek beültetését, nem is beszélve a korábbi műtéti hegek és átalakult szövetstruktúrák további potenciális szövődmény lehetőségéről.

A technika és az orvostudomány persze örök versenyfutásban van a természettel, de ebben a versenyben is vannak győztesek és vesztesek egyaránt. Szokás a statisztikára hivatkozva azt mondani, hogy például csak egy százalékban fordul elő szövődmény, de ha 100 esetből az az 1 pont én vagyok, akkor tulajdonképpen nekem ez pontosan 100 százalékos kudarcot jelent. De ne legyünk azért ennyire pesszimisták, hiszen ha mindennek csak az árnyoldalát néznénk, akkor az emberek többsége az ágyban fekve jajgatna naphosszat, ahelyett, hogy bár orvos és beteg egyaránt kockázatot vállal, de tartósan panasz- és fájdalommentes, azaz teljes értékű életet biztosító beavatkozásokat végezzenek azokon, akik erre rászorulnak. Ha pedig az egészségbiztosító is fel tudja adni a restriktív megszorító intézkedéseit, akkor az egészségügy végre fellélegezve, teljes mellbedobással végezheti munkáját mindenki legjobb megelégedésére.

Marafkó, Cs.

  • Szófelhő