Csontritkulás, Csonttörés megelőzése

 |  Csontritkulás  |  Hozzászólások kikapcsolva

Az osteoporózis első sorban az idős kor betegsége, nem csoda tehát, hogy az életkorral haladva egyre jobban előtérbe kerül a csontritkulás megelőzése, szűrővizsgálata és a kezelése. A kezdeti tünet – terheléskor fellépő, pihenésre szűnő hát- és derékfájdalom – annyira hétköznapi panasznak tűnik, hogy gyakran oda sem figyelnek rá.

A legfontosabb cél a megelőzés, korai diagnózis ill. a megfelelő kezelés (diéta, torna, gyógyszeres kezelés ill. ezek kombinációja). Fontos a rendszeres csontsűrűség-mérés (denzitometria), amely a legfontosabb csontritkulás indikátor.
Csontritkulás esetén az egységnyi térfogatú csonttömeg csökken, miközben a szerves és szervetlen állomány aránya megmarad. Sokszor előre jelezhető, hogy kik fognak csontritkulásban megbetegedni, hiszen a hajlamosító tényezők ismertek (pl. sovány testalkat, kevés tejtermék fogyasztása, dohányzás, kevés testmozgás stb.), mégis többnyire csak akkor figyelünk fel a már kialakult bajra, amikor komoly, vissza nem fordítható elváltozások, csonttörések is kialakultak. Leggyakrabban a csigolyák magassága csökken, súlyos esetben a csigolyák összeroppanása a testmagasság csökkenéséhez, jellegzetes tartás kialakulásához vezet.

Tünetek

A kezdeti tünet – terheléskor fellépő, pihenésre szűnő hát- és derékfájdalom – annyira hétköznapi panasznak tűnik, hogy gyakran oda sem figyelnek rá. Sok esetben nem is a kezdődő elváltozásnak, hanem a fáradtságnak tulajdonítják. Mivel állandó panaszokat csak a későbbi időszakban okoz, így szinte észrevétlen alakul ki a már maradandó elváltozás.
A későbbi időszakban a vezető tünet szintén a fájdalom. Jellegzetes egyrészt a hirtelen kis erő behatására létrejövő éles fájdalom, amely lehet az éppen létrejövő csigolyatörés vagy beroppanás, vagy csak egészen kicsi, szemmel nem is látható csontgerendatörés következménye. Az állandó, terheléskor erősödő hát- és derékfájdalom az izmok, szalagok feszüléséböl jön létre. Gyakori panasz, hogy a betegek nem tudják a hátukat tartani.

Az orvos a vizsgálatkor a háti domborulat fokozódását, a testmagasság jelentős csökkenését észleli – pl. meghosszabbodik a betegek ruhája, kabátja. A háti görbület fokozódása következtében az ágyéki görbület elsimul. Sokan a nap végére egyre jobban előregörnyednek, mivel ilyenkor az izmok már annyira elfáradnak, hogy nem képesek a gerincet egyenesen tartani. Előrehaladott esetben a járás is bizonytalanná válik.

A csontritkulás lehet önálló állapot, de kialakulhat más betegség következtében is.
Egyaránt érinti mindkét nemet és bármelyik életkorban jelentkezhet.
A más betegséggel kapcsolatosan kialakuló csontritkulást másodlagosnak, míg az önállóan jelentkezőt elsődlegesnek hívjuk.

Elsődleges csontritkulás:

Az elsődleges csontritkulást tovább oszthatjuk: egyrészt a nőknél, a változó korba jutáskor néhány év alatt létrejövő csontvesztésre – a postmenopauzális csontritkulásra – és az idős korban jelentkezö időskori csontritkulásra.

Postmenopauzális csontritkulás, csontritkulás a női változó korban.

A postmenopauzális (azaz “változó kor” utáni) csontritkulás oka az egyik jellegzetes női hormonnak (az ösztrogénnek) a változó korban kialakuló hiánya. Ennek következtében 45-60 éves korban, tehát a “változókor”-ban, a szivacsos csontállomány jelentősen csökken és emiatt a csigolyatörések, elsősorban a csigolyák felső, határoló csontlemeze roppanhat be. A törés kialakulásának helye a meggyengült csont minőségével függ össze.

Időskori csontritkulás:

Ebben a típusban a csontépítő sejtek mennyisége és tevékenysége csökken. Szintén jellemző a törések megjelenése, mivel itt a szivacsos és a kérgi (hosszú csöves csontokban található) csontállomány is azonos mértékben csökken: csigolya- és combnyaktörések keletkezhetnek, gyakoribbá válnak a csuklótörések is.

Csontritkulási hajlam

A postmenopauzális hormonális változás, az egyik leggyakoribb hajlamosító tényező. Mégis, szerencsére nem minden menopauzába került nőben alakul ki ez az állapot. Vannak olyan hajlamosító, úgynevezett rizikótényezők, amelyek elősegítik a csontritkulás kialakulását:

  • családon belüli halmozott előfordulás – tehát nagymamának, édesanyának is volt már csontritkulása
  • dohányzás
  • mértéktelen kávéfogyasztás
  • jelentős mennyiségü alkoholfogyasztás
  • elégtelen kálcium és D-vitamin tartalmú táplálkozás
  • mozgásszegény életmód
  • sovány, “könnyű” csontozatú testfelépítés
  • korán bekövetkezett természetes, vagy művi (méh- és petefészekmütét) változó kor
  • más idült betegség (például krónikus sokízületi gyulladás)
  • egyes gyógyszerek (például szteroidkészítmények) tartós szedése.

Másodlagos csontritkulás

Egyes mozgásszervi, “reumás” betegségek, főleg a sokízületi gyulladások, belgyógyászati betegségek, például máj- és vesebetegségek, a belső elválasztású mirigyek (pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, mellékvese) betegségei, asztma, gyulladásos bélbetegségek, egyéb olyan zavarok, amikor a kálcium felszívódása nem megfelelő, okozhatnak szintén csontritkulást. Tartósan mozdulatlanságra kárhoztatott, ágyhoz kötött betegeken is kialakul, ezt a folyamatot látjuk akkor is, ha egy-egy végtag törés után tartósan gipszben van.

Hogyan lehet megállapítani a csontritkulást?

A betegséget a kezdeti panaszok, a beteg vizsgálata, a hajlamosító tényezők kikérdezése és különböző vizsgálatok alapján, az osteoporosis szakrendelés orvosa állapítja meg.
Rosszabb esetben egy elszenvedett csonttörés kapcsán derül ki a betegség.

Laboratóriumi vizsgálatok

Egyrészt a szervezet kálcium-foszfor anyagcseréjére adnak felvilágosítást, másrészt az egyéb betegségekhez társuló csontritkulás felderítésében van szerepük.

Röntgenvizsgálatok

A röntgenfelvételeken láthatóak a csontok és bizonyos mértékig megítélhető mésztartalmuk normális, vagy csökkent mennyisége. Azonban a csontritkulás, vagy csontveszteség tényleges felderítésére nem alkalmas.

Denzitométer

Pontos mérésre szolgálnak a csontsűrűség-mérő készülékek, amelyek segítségével nagy pontossággal meghatározhatjuk a test különböző részein a csontok ásványianyag-tartalmát.
Leggyakoribb mérési helyek a gerinc és a combnyak. A mért érték összehasonlításra kerül
az azonos nemű, egészséges, teljes csonttömeggel rendelkező 30 éves népcsoport csontsűrűségével, valamint az azonos korú, nemű csoporttal.
A készülékek röntgensugárzással működnek, elsősorban a rizikótényezőkkel rendelkező emberek csontsűrűségének mérésére használják.

A denzitometer röntgensugárzással működő, modern készülékek, de a sugárterhelése kicsi, körülbelül az ágyéki gerincről készített hagyományos röntgenfelvételkor kapott sugárterhelés 3% – a. Ebből következik, hogy a vizsgálat az egészségre ártalmasság tekintetében korlátozás nélkül megismételhető – kivételt a terhesek képeznek. A vizsgálatok szükségességét orvosának kell eldöntenie, a rizikótényezők alapos feltérképezése alapján.

A csontritkulás kezelése

A kezelés egyszerre több támadásponton történik és függ a csontritkulásban szenvedő betegek korától, aktuális állapotától.
A legsúlyosabb, a csonttöréssel szövődött esetekben műtét, gipszelés, fektetés, fájdalomcsillapítás. Az elsődleges, a panaszt alig okozó esetekben pedig az aktív mozgásterápián van a hangsúly.
Mindenkire vonatkozik a megelőzés, az étrendi és mozgásterápiás ajánlások.

Mozgásterápia

A rendszeresen végzett izomerősítő torna fokozza a csontok ásványianyag-tartalmát. További hatása: a gerinc alaki változásainak megakadályozása, illetve a már kialakult elváltozások esetén azok javítása. A rendszeresen erősített hát- és hasizomzat mintegy természetes fűzőként veszi körül a gerincet, javítja tartását, csökkenti a feszülésből származó fájdalmat és védi a csigolyákat a különböző külső erőkkel szemben, csökkentve a törések kialakulásának veszélyét. Az egészséges izomzat kifejlesztésére és fenntartására rendszeres torna végzése szükséges. A tornát végezhetjük csoportosan – esetleg gyógytornász vezetésével, vagy különböző gyógytornakazetták irányításával. Legfontosabb a naponta, rendszeresen végzett speciális gyógytorna, mely kiegészíthető víz alatti tornával és úszással is.
Az izomzat karbantartására, a csontok ásványianyag-tartalmának növelésére és az esetleges csonttörések utáni rehabilitációra is kiválóan alkalmas.

Gyógyszeres kezelés:

A gyógyszeres kezelés megtervezése alapos szakértelmet kívánó feladat. A csontritkulás elleni gyógyszeres kezelést két alapvető csoportra oszthatjuk. Az egyik a felborult csontújraképződés egyensúlyát állítja helyre, míg a másik fő feladat a rendszeres Calcium bevitel. A hosszú ideig ható szerek egyik csoportja a csontfaló sejtek működését csökkenti, másik pedig a csontfelépítést serkenti. Igen fontos, a normál, vitamindús táplálkozás.
Az elsődleges, postmenopauzális csontritkulás kezelésben a hormonpótlás is megfontolandó, ilyenkor az osteoporosis szakértő és a nőgyógyász közösen állítja be és ellenőrzi a kezelést.
Fájdalomcsillapítóként számos gyógyszer alkalmazható. Igen jó hatásúak a különböző külső bedörzsölők, melyeknek nemcsak gyógyszer-, hanem hőhatásukat (meleg, hideg érzet) is jól ki lehet használni a feszülő lágyrészek (izmok) bedörzsölésekor.

Fontos tanácsok:

A csontritkulásban szenvedő beteg

  1. ne emeljen, cipeljen, kerülje a hajolást
  2. sajátítsa el a gerinckímélő életmódot
  3. óvakodjon az eleséstől; járását – ha szükséges – segédeszközzel tegye biztonságossá, rendezze át lakását úgy, hogy minden könnyen elérhető legyen
  4. tornásszon rendszeresen
  5. ússzon rendszeresen
  6. sokat tartózkodjon a szabad levegőn, sétáljon gyakran, táncoljon, biciklizzen
  7. figyeljen oda táplálkozására
  8. nagyobb megterhelés esetén hordjon füzőt
  9. kerülje a megerőltető, tartós terhelést, találja meg a munka és a pihenés közötti helyes arányt
  10. tartson állandó kapcsolatot kezelőorvosával és gyógytornászával.

Segíthet az előrehajolás megakadályozásában a megfelelő magasságú vasalódeszka, konyhai munkaasztal kialakítása. A székre tett jó háttámasz is pihentet, fájdalmat csökkent.

A csontritkulás megelőzésének alapja a lehető nagyobb csonttömeg elérése, már a gyermekkorban. Későbbiekben, a rendszeres testedzés, táplálkozásnak, valamint a rizikótényezők elkerülésének és az egészséges életmódnak van jelentős szerepe.

Gerinc és derékfájdalom

 |  Csontritkulás, Hát-, derétáj-, gerincfájdalom, Ortopéd betegségek  |  Hozzászólások kikapcsolva

A gerincpanaszok számos formájával találkozhatunk, mindenki tapasztalhatta környezetében vagy saját magán...

Bővebben>>

Csontritkulás

 |  Csontritkulás, kiemelt  |  Hozzászólások kikapcsolva

Az osteoporózis első sorban az idős kor betegsége, nem csoda tehát, hogy az életkorral haladva egyre jobban előtérbe kerül...

Bővebben>>

Interjú Dr. Váczi Gáborral a DunaTV reggeli műsorában

Az egészséges csontok titka

A csontritkulás biztos előjelei

 |  Csípőizületi porckopás, Csípőprotézis, Csontritkulás, Hírek  |  Hozzászólások kikapcsolva

A csontritkulás diagnózisa

Az osteoporosis baleseti sebészeti vonatkozásai

Prof. Dr. Sárváry András
 – Péterfy Sándor Kórház, Baleseti Sebészet

Az osteoporosis az utóbbi évtizedekben világszerte egyre nagyobb népegészségügyi problémává terebé lyesedik, mivel a kórfolyamat definitív megoldása lehetetlen1.Kialakulásának késleltetése, szövõdményeinek megelõzése és kezelése egyre nagyobb erkölcsi-anyagi áldozatot kíván elsõsorban azoktól a fejlett, civilizált társadalmaktól, ahol az átlagéletkor növekedésével fordított arányban csökken a munkaképes, produktív populáció1.

Az osteoporosis polyaetiologiájú kórfolyamat, melynek pathophysiologiája részben az életkor függvényében bekövetkezõ hormonális és anyagcsere-változásokkal, kis hányadában genetikus tényezõkkel magyarázhatók (primaer osteoporosis).

Osteoporosist okoznak bizonyos krónikus betegségek, degeneratív szervi elváltozások, melyek egy része szintén hormonális vagy anyagcserezavarokat idéz elõ. Hasonló hatású a dohányzás, az alkoholizmus, a hosszantartó immobilisatio. Ide soroljuk a gyógyszerek egy részét is (pl. glykokortikoszteroidok, kemotherapiás szerek, krónikus antikoaguláns kezelés stb.), melyek a rizikófaktorokat szaporítják (secundaer osteoporosis).

Az osteoporosis lényege, hogy a csont alapállománya (tömege) – anélkül, hogy a szerves és szervetlen alkotórészek aránya megváltozna – fokozatosan csökken. Az alapszövet gyengülésével párhuzamosan csökken a csont direkt vagy indirekt behatásokkal szembeni ellenállóképessége, így már fiziológ iás erõbehatásra is repedések, törések jönnek létre. A betegek egy része nem is számol be baleseti elõzményrõl, sõt, van, aki meg sem tudja mondani, hogy pontosan mikor következett be a törés. E kis erõbehatásra létrejött töréseket pathologiás töréseknek nevezzük.

Természetesen adequat traumára is létrejönnek csonttörések osteoporoticus betegeken, melyek típusai rendszerint súlyosabbak a fiziológiás csontszerkezeten létrejött töréseknél.

Mindkét töréstípus, valamint bizonyos praefracturás állapotok kezelése a sebészi ellátás mellett multidisciplinaris komplex feladat, melynek során gyakran kompromisszumokra is kényszerülünk, hogy a beteg érdekének leginkább megfelelõ funkcionális eredményt biztosítsuk.

A primer involutios osteoporosis I (postmenopausalis) típusa általában 50-70 év között jelentkezik. A leggyakoribb törésforma a csuklótörés. Létrejöttében közrejátszik a

gyakrabban elõforduló szédülés, rosszullét. A védekezni próbáló beteg eleséskor a kezét kinyújtva extendalt csuklóval ér a talajra. A radius distalis vége dorsalis, radialis irányú elmozdulással törik le, ék alakú dorsalis darab kitörésével. (típusos radius törés) Enyhébb formája az elmozdulás nélküli, súlyosabb az ízfelszínre is ráterjedõ darabos, nagy elmozdulással járó törés.

A csigolyatörések az I. és II. (senilis) típusú osteoporosisnál egyaránt elõfordulnak. A törések szédülést, megbotlást követõ – rendszerint ülepre -, eséskor keletkeznek. A dorsolumbalis gerincszakasz sérülése a jellemzõ; a flexiós mechanizmusra az alsó háti és felsõ lumbalis csigolyák ventral felé ék alakban megkeskenyedve összenyomódnak. Enyhe formája mérsékelt, a súlyosabb jelentõs gibbust eredményez. A csigolyatestbõl dorsal felé kitört darab ritkán a gerinccsatornát is szükíti, sõt neurológiai tüneteket is okozhat. Súlyos porosisnál a csigolyák “spontán” törése is elõfordul: a test biconcav zárólemezekkel megkeskenyedik.

A II. típusú osteoporosis jellemzõ sérülése a humerus proximalis végének törése is (collum chirurgicum-törés). A humerusfej törése gyakran társul a tuberculum maius és minus letörésével, a letört fej ritkán ficamodhat is.

Szintén a II típusú osteoporosis jellemzõ és gyakori törései a csípõtáji törések. Az intracapsularis (medialis) combnyaktörés jó prognosisú formája a valgus helyzetben beékelt törés. A kedvezõtlen kórjóslatú varus-törés gyakrabban fordul elõ, ami az esetek egyharmadában combfejelhalást okoz. Kedvezõbb a per- vagy subtrochanteres törés, melynek környezetében jó a vérellátás, ezért a gyógyhajlam is kedvezõbb.

A bordák törései az igen elõrehaladott állapotú II típusú osteoporosisra jellemzõk. A törések rendszerint 1-2 bordán jelentkeznek, de kivételesen elõfordul a légzést és az általános állapotot jelentõsen befolyásoló többszörös vagy sorozat-bordatörés is.

Secunder osteoporosisnál a jellegzetes töréstípusokon kívül egyéb helyeken is elõfordulnak törések. Egyre növekvõ csoportot képeznek a metastaticus csonttumorok területén létrejövõ praefracturás állapotok, illetve pathologiás törések. Itt az alapfolyamat körülírtan pusztítja a csontállományt, emellett a kemotherápiás szerek és a hormonkészítmények okozta secundaer osteoporosis a még megl evõ állomány csonttömegét (trabecularis és corticalis szerkezetet egyaránt) tovább csökkenti. Ezek a törések a daganatos betegség preferált testtájain: elsõsorban a testsúllyal terhelt segmentumokban (csigolya, medence, femur proximalis harmada) késõbb a többet mozgó testtájakon (humerus proximalis harmada, bordák) jelentkeznek.

Diagnosztika

A kórképekkel elsõnek rendszerint a családorvos találkozik, mert a törések egy része “spontán”, baleset nélkül keletkezik. A makroszkópos töréseket a megelõzõ fájdalom jellemezheti, amikor a mikrofracturák még nem okoznak fizikális tüneteket. A “mindig panaszkodó” idõs embereknél könnyen elnézhetõ a pathologiás törés, ezért döntõ jelentõségü a fizikális vizsgálat. A hirtelen állapotrosszabbodás (járás vagy mozgásképtelenség) mindenképpen figyelemfelkeltõ. Ha klinikailag nem találjuk a törés tüneteit, célszerü röntgenvizsgálatot kérni a törés kimutatására, vagy kizárására. Csak így kerülhetõk el azok az esetek, akiket az anamnesis nélküli csípõtáji törés helyett a hirtelen fájdalom, mozdíthatatlan végtag miatt lumboischialgiás panaszoknak megfelelõen gyógyszeres, gyakran injekciós kúrával napokig, hetekig kezelnek tévesen, annak minden másodlagos következményeivel.

Ugyanúgy elnézhetõk a bordatörések is; banális traumára egy-két bordatöréssel kezelés nélkül, fokozatosan -akár halált is okozó- légzési elégtelenség, mellüri lég- vagy folyadékgyülem alakul ki, mely nem okoz látványos tüneteket. Meglévõ krónikus respiratorikus vagy cardiovascularis alapbetegség az enyhe tüneteket még jobban elfedheti.

Speciális veszélyforrást jelentenek a nehezen kooperálható betegek (idõs kor, süketség, post- apoplexias maradványtünetek, alkoholizmus, zavartság). Jellegzetes sérülésforma az ágyból kiesés, elesés (kórházban is!). A speciális vizsgálatokat mindig elõzze meg a gondos fizikális vizsgálat, mely után célzottan jelöljük meg a további vizsgálat irányát. Az “egész test” röntgenfelvételek, az indokolatlan CT vizsgálatok, a módszer invasiv volta, illetve az anyagi következmények miat t kerülendõk!

Terápia

Az osteoporotikus csonton létrejött törések kezelésének alapelve a beteg számára elfogadható funkcionális eredmény mielõbbi helyreállítása, hogy életvitelében ne következzen be jelentõs változás. Az anatómiai, kozmetikai szempontok másodlagosak, viszont az ellátás jellegét döntõen befolyásolják a meglévõ alapbetegségek, (diabetes, érszükület, stb.) maradványtünetek, (hemiplegia) korábbi sérüléseket követõ maradandó egészségkárosodások (mozgásbeszükülés, rossz helyzetben gyógyult törések, stb.).

Az osteoporosis természetébõl adódik, hogy a mütétes kezelésnél az implantatumok rögzülése gyakran elégtelen, ami fémlazulást, a törések redislocatioját okozza. Ugyanúgy csökken a csontos átépülés üteme, elhúzódó gyógyulás, álízület alakulhat ki.

A másik szempont a mütéti megterhelés, a vérvesztés csökkentése, elkerülése, amit a betegek általános állapota gyakran indokol.

E szempontokat figyelembe véve törekszünk a jó, konzervatív kezelésre. A gondos repositioval, szakszerü ellenõrzéssel, a konzervatív kezelés szabályainak betartásával igen jó eredmények érhetõk el elsõsorban a csuklótörés, a csigolyatörés, gyakran a humerus proximalis végének töréseinél, valamint a bordatörések kezelésénél is. A határoló ízületek mozgatásával elkerülhetõ vagy csökkenthetõ a posttraumás reflexdystrophia, ami a porotikus csontokon nagymértékben rontja a terhelhetõséget. Súlyosabb törésformáknál lehetõség van “minimál-synthesisekkel” kiegészítõ rögzítésre (distalis radius törések, darabos collum chirurgicum törése k), ami a fedett repositiok retentioját segíti a kezelés során. Sajnos a Kirschner-drótokkal végzett “adaptatios synthesisek” stabilitási foka porotikus csontban igen kedvezõtlen, rövid idõn belül elmozdulnak, gyakran kicsúsznak, és így a retentio megszünik.

Az utóbbi években, csuklótörések súlyos (ízületbe hatoló, többszörös darabos, vagy romtörések) formáinál egyre gyakrabban alkalmazzuk a ligementotaxist (fixateur externe), mely biztosabb retentiot, bizonyos típusai korai mozgatást (csuklós fixateurok) tesznek lehetõvé2, 7.

A csípõtáji törések kezelésében speciális szempontokat veszünk figyelembe. A medialis combnyaktörések korai posttraumás ellátása (5-6 órán belül) a következményes fejnecrosis legjobb preventioja5,8,12. A fejmegtartó mütétek közül Magyarországon (combnyakszegezés, kettõs szegezés, profillemezes synthesisek, húzócsavaros osteosynthesis) napjainkban a canülalt kettõs csavarozás a preferált módszer. Elõnye, hogy a synthesis stabilitása elégséges (korai terhelésstabilitás) kis beavatkozássa l (gyakran percutan) is elvégezhetõ, nincs intra- és postoperatív vérvesztés és nem utolsósorban költségkímélõ.

Ha a törés típusa, az anamnesis, az alapbetegségek elõrevetítik a combfejnecrosis valószínüségét -és a beteg korához képest aktív- haemiartroplasticat vagy total endoprothesis beültetését végzünk, ami a fájdalom csökkentésén kívül korai terhelés- stabilitást is biztosít.

Ellenkezõ esetben: ha a beteg általános állapota, alapbetegsége a mütéti általános anaesthesiológiát sem teszi lehetõvé a percutan csavarozás helyi érzéstelenítésben is elvégezhetõ9. Ha ez sem lehetséges, a beteget minél hamarabb járókeretre rehabilitáljuk, hogy elkerülje a decubitus, pneumonia, thromboembolia gyakran halálos szövõdményeit. A kezelõorvos judiciuma, hogy kellõ gondossággal mérlegelje és kiválassza a beteg sz ámára megfelelõ kezelési módot (“life before leg!”)!

Peritrochanteres töréseket a töréstípusoknak megfelelõ synthesissel rögzítjük. Stabil törések kezelésére a kisebb megterhelést és kockázatot jelentõ módszereket alkalmazzuk.3,6,12,13. Instabil töréseknél a redislocatio a fémlazulás megelõzésére célszerü a nagy stabilitást biztosító módszereket alkalmazni akkor is, ha költségvonzatuk nagyobb, mert a postoperatív kudarcok korrekciója nem csak több pénzbe, hanem a beteg életébe is kerülhet3,12.

Az osteoporosisra jellemz õ töréseken kívül egyéb törések operatív kezelésekor törekednünk kell a “túlbiztosításra”. Igyekszünk azokat a biomechanikailag elõnyös rögzítési módokat alkalmazni, amellyel megelõzzük a fémlazulásokat és a reosteosynthesiseket vagy a módszerváltást. Femuron, tibian, humeruson az ízfelszín az ízületközeli vagy ízületbe hatoló töréseket kivéve, csaknem mindent a reteszes velõürszegezés felfúrásos vagy felfúrás nélküli formájával rögzítünk. Methaph ysealis töréseknél, csigolyatöréseknél az autolog spongiosa plastica esetenként csontcementtel helyettesíthetõ, ami azonnali terhelhetõséget biztosít egy kooperálni nem tudó betegnél. Ugyanez felhasználható metastaticus töréseknél csonthiányok pótlására végtagokon, csigolyákon egyaránt, helyenként a fémimplantatumokkal kombinálva (“vasbeton osteosynthesis”).

Rehabilitáció

Osteoporosisos betegeknél a rehabilitáció különlegesen fontos, hiszen a törésgyógyulás a porosis miatt is nehezített. A posttraumás refle xdistrophia a fiziológiás csontszerkezet mellett is kialakulhat a fiziológiás terhelés hiánya miatt, így poroticus betegeknél a mobilizáció, gyógytorna elengedhetetlen. A kiülés, járókeretezés biztonságos formák közötti rendszeres gyakorlása életmentõ abba n az értelemben, hogy megelõzhetjük a decubitus, az urocystitis, a pneumonia, a tromboembolia szövõdményeit, ami különösen csípõtáji betegeken az elsõ hat hónapban 28-30 százalék körüli mortalitást okoz. Kielégítõ, de feltétlenül szükséges kezelés a csonttömeg növelését serkentõ gyógyszerek adása, melyek az osteosynthesisek “élettartamát” hosszabbítják (bisfoszfonatok, stb.). A bisfoszfonátok olyan, biológiai úton nem bontható vegyületek, melyek a kálcium-foszfát kristályosodását és oldódását megakadályozó szervetlen pirofoszfáttal állnak kémiai rokonságban. Az osteoporosis kezelésének jelenleg leghatékonyabbnak tartott vegyületei. Több mechanizmus révén hatékonyan gátolják elsõsorban az osteoclastok által vezérelt csontfelszívódást. A szintetikus bisfoszfonátok egyre növekvõ csoportjában az alendromát került hosszabb ideje kereskedelmi forgalomba – elsõsorban postmenopausás osteoporosis, a Paget-kór, illetve a férfi csontritkulás kezelésére, de jelentõségük az onkológiai kórképekben is számottevõ. A csigolya- és csípõtáji törések prevenciójában végzett klinikai vizsgálatok egyértelmüen igazolják a szer hatékonyságát. A vegyes és teljes értékü táplálkozás mellett alapvetõ követelmény a dohányzás és a szeszesital fogyasztás mellõzése. Az ODM-vizsgálatok e folyamatok kontrolljára is alkalmasak és az eredmények alapján a rehabilitáció megtervezése és ellenõrzése komplex multidisciplináris szakembergárda feladata.

Az osteoporosis szürése, gondozása nem baleseti sebészeti feladat, mégis ha a töréskezelés során kapcsolatba kerülünk a beteggel, a rehabilitációs program egy része a profilaxist is szolgálja.

A felvilágosítás (lehetséges törések elkerülésének módjai) mellett a mozgékonyabb életmód, a rendszeres torna, a megelõzés egyik lehetséges változata, ami betegnek, orvosnak, egészségügynek és népgazdaságnak egyaránt közös érdeke.

Irodalomjegyzék

  1. I.Consensus Development Conference: Who are candidates for preventive and therapeutic therapy for osteoporosis?
World Congress of Osteoporosis, Amsterdam, 1996.
  2. Edwards GS: Inraarticular fractures of the distal part of the radius treated with small AO fixateur externe.
J Bone Joint Surg. (Br) 1991; 73-A: 1241-50.
  3. Heinz Th., Vécsei V.: Der Gammanagel -Ein neues Implantat zur Versorgung hüftgelenksnaher Frakturen.
Akt Traumatol 1992; 22. 163-9.
  4. Horváth Cs., Kollin É., Holló I. és mtsai: Ajánlás az osteoporosis és az anyagcsere-csontbetegségek diagnosztikájára.
Orvosi Hetilap, 1996, 137, 2633-2637.
  5. Ka zár Gy., Szepesi A., Manninger J.: A csípõtáji combtörések epidemiológiai, gyógyítási és rehabilitációs vonatkozásai.
Orvosi Hetilap 1987; 128: 1505
  6. Kuner EH., Schaefer DJ.: Epidemiologie und Behandlung der Frakturen im hohen Alter.
Orthopaede 1994; 23: 21-31.
  7. Leung KS, Shen WY, Leung PC, et al: Ligamentotaxis and bone grafting for comminuted fractures of the distal radius.
    J. Bone Joint Surg. (Br) 1989; 71-B: 838-842.
  8. Manninger J., Kazár Gy., Fekete Gy., et al: Significance of urgent (within 6h) internal fixation in the management of fractures of the neck of the femur.  Injury 1989; 20: 101-105.
  9. Pargger H, Scheidegger D: Operationsrisiko und Anästhesia beim geriatrischen Patienten.
Orthopaede 1994; 23: 16-20.
  10. Poór Gy.: Az osteoporosisos betegek ellátása a háziorvosi gyakorlatban.
Háziorvos Továbbképzõ Szemle, 1997, 2, 120-123.
  11. Poór Gy., Holló I. és a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság vezetõsége: A Nemzeti Osteoporosis Program irányelvei.
Orvosi Hetilap, 1995, 53, 2913-2918.
  12. Sárváry A.: Idõskori csípõtáji törések
Orvostovábbképzõ szemle, 5 (4) 59-61, 1998.
  13. Zifko B., Poigenfürst J., Pezzei C.: Die Markdrahtung unstabiler proximaler Humerusfrakturen.
Orthopaede 1992; 21: 115-120.

RANK-ligand gátlása denosumabbal – A bizonyítékok függvényében

 |  Csontritkulás, Hírek  |  Hozzászólások kikapcsolva

Somogyi Péter dr.

Semmelweis Egyetem ÁOK Ortopédiai Klinika, Budapest

2010/2 OSTEOLOGIAI KÖZLEMÉNYEK 1

A csontritkulás kezelésében újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Tegnap még csak beszéltünk róla, mára már belátható közelségbe került a RANK-RANKL-OPG rendszerre ható új szer, a denosumab. A RANKL gátlásával lehetőség nyílik a csontreszorpció gyors és rendkívül hatékony csökkentésére. Mindezek eredménye a kortikális és trabekuláris csontdenzitás növekedése mellett a több régióban is hatásos csonttörésvédelem. A közle­mény a fontosabb vizsgálatok leírása mellett külön figyel­met fordít a lehetséges mellékhatásokra is és ezeket a vizsgálatok alapján tárja az olvasó elé, akiknek nagy része vélhetően felhasználója is lehet az új gyógyszernek.

A világon 200 millió embert érint az osteoporosis, hazánkban 600 ezer nő és 300 ezer férfi él a felmérések szerint ezzel a kórképpel (11). A csontritkulásos betegek­nél a magas csonttörési kockázat eredményeképpen típu­sos helyeken már csekély erőbehatásra létrejöhetnek a csonttörések. Magyarországon évente 30–40 ezer csigo­lyatest, 12–14 ezer csípőtáji, 35 ezer radius distalis vég és 12 ezer körüli proximális humerus törés következik be. A csípőtáji töröttek 24%-a az első 4 hónapban, 31%-a az első éven belül elhalálozik. Az életben maradottak életminőségének radikális romlása, ennek következtében pedig egészségük érdekében a rájuk fordított költségek egyaránt komoly terhet jelentenek a társadalomra, csa­ládjukra és komoly kihívást jelentenek az egészségügy­nek. A probléma azért is jelentős, mert a lakosság emel­kedő átlagos életkora miatt az elkövetkező években a csonttörések előfordulási gyakorisága nőni fog (12).

A csontritkulás terápiájában az oralis biszfoszfonátok megjelenése új lehetőségeket nyitott. Későbbiekben az intravénás biszfoszfonátok alkalmazása a gyomor-bél­rendszeri betegek, immobilizáltak számára is hatékony terápiát jelent. A csontritkulás terápiájának kutatása folya­matosan fejlődik, egyik fő irányvonala a sejtek, sejt közöt­ti kapcsolatok mechanizmusának alaposabb megismerése.

Az osteoblastok építő funkciót látnak el, míg az osteoclastok segítenek az elöregedett csontszövet lebom­lásában. Fiatalkorban az osteoblastok révén a modeling van túlsúlyban, hiszen többletcsontot kell képezni, azon­ban a csúcs-csonttömeget elérve beáll a remodeling álla­pota. Az osteoblastok és osteoclastok megfelelő működé­se létfontosságú, mivel az elöregedett csontot, ahol microfracturák keletkezhetnek, fáradás jöhet létre, ki kell cserélni. A menopausában a felgyorsult turnover révén akár 3–5%-os csonttömeg-vesztéssel is számolhatunk évente, ami 5–10 év alatt a csonttömeg megfogyatkozása révén akár 30-szoros csonttörési kockázatot is eredmé­nyezhet egy egészséges csúcs-csonttömegű személyhez képest. Érthető tehát, hogy az egyes sejtek között több szinten is bonyolult, többszörös visszakapcsolásokon ala­puló mechanizmusok zajlanak. Ennek egy új része a RANK-RANKL-OPG rendszer (7). Mint ismeretes, az osteoclastok a csontvelő myeloid perkurzoraiból kelet­keznek az osteoclastogenesis folyamán. Számos szignál­molekula vesz részt a folyamat precíz lebonyolításában. A RANK (receptor activator of nuclear factor kB) I. típusú homotrimerikus transzmembrán protein, amely osteoclast progenitorokon, érett osteoclastocon és dendritikus sejte­ken egyaránt létezik. A RANK gyakorlatilag egy receptor, egy jelfogó, ami a RANKL hatására aktiválódhat, és segí­ti az osteoclastogenesist. A RANKL tehát a RANK ligandja, amely II. típusú homotrimerikus transzmembrán protein, membránhoz kötött és szolubilis formában is létezik. Az osteoblastok mellett az osteoblast-progenitor csontvelői sejtek és a lymphocyták is termelik. A RANK-RANKL kapcsolódás eredményeként serkentődik az osteoclastogenesis, az osteoclastok proliferációja, differenciációja serkentődik, az érett sejtek túlélési idejé­re is kedvező hatás érvényesül. Az osteoblastok – és más egyéb sejtek is – termelnek emellett osteoprotegerint (OPG), amely egy csapda receptor és képes a RANKL megkötésére. Tehát az OPG leszoríthatja a RANK-ot a RANKL-ról, ami azt eredményezi, hogy az osteoclastok nem tudják megkapni az érésükhöz szükséges impulzust (5). Az OPG tehát csontformáció irányában hat, míg a RANKL a reszorpció irányába tolja el az egyensúlyt. Állatkísérletek alapján az OPG hiányos egereket osteoporosis, míg a túlexpresszált egereket emelkedett denzitás és értelemszerűen alacsonyabb osteoclast szám jellemzi. A RANKL gátlásával, megkötésével tehát képe­sek vagyunk a reszorpció ellen dolgozni.

A denosumab egy RANKL-ellenes teljesen humán monoklonális antitest, ami megköti a RANKL-t, ezáltal megakadályozza annak az osteoclastokat serkentő hatá­sát (1).

A közlemény olvasásakor már belátható közelségbe került az a géntechnológiai úton előállított gyógyszer, ami számos vizsgálat és több ezer beteg vizsgálata alap­ján képes egy teljesen új hatásmechanizmussal, hatéko­nyan, reverzibilisen, biztonságosan és kényelmes adago­lási módszerrel a csonttöréseket csökkenteni.

A II. fázisú vizsgálatok során 412 postmenopausas nőt vizsgáltak (8), akiket denzitásuk alapján osteopenias és osteoporosisos csoportokba soroltak (lumbalis T-score értékek –1,8 és –4,0 SD között, femuron T-score: –1,8-tól –3,5 SD-ig). A vizsgált személyeket 9 csoportba osztot­ták. 3 havonta (6, 14, 30 mg), vagy 6 havonta (14, 60, 100, 210 mg) alkalmazták 3-, illetve 4-féle dózisban a denosumabot, és emellett volt egy alendronat csoport és egy placebo csoport is. Az első 12 hónapban a lumbalis BMD növekedés 3,0–6,7% volt (placebo 0,8% növeke­dés), a csípőtájon 1,9–3,6%-os növekedést regisztráltak. A radiuson is találtak növekedést, ez 0,4-1,3%-os volt. A laborok közül a CTX (C-telopeptid) már 3 nap (!) után csökkenést mutatott a kontrollhoz képest. A CTX csökke­nés 88%-os volt, amit egy hónap elteltével követett az alkalikus foszfatáz is. A turnover szupressziója dózisfüg­gő volt, extrém gyors, tartós és reverzibilis. (Ne felejtsük el, hogy egy antiporotikus szernél elsők között van a gyorsaság kérdése a hatékonyság mellett, mert a csigo­lyatest-töröttek 20%-a 1 éven belül újra törik, ha nem kap kezelést, ha a hatékonysága eredménytelen, ha későn jut el orvosához, vagy ha a gyógyszer nem elég gyors).

A vizsgálatot 24 hónap eltelte után a betegek 81,8%-a folytatta (9), ekkor a lumbalis BMD 4,13–8,89% között emelkedett, a kontroll eközben már 1,8%-ot csökkent. Az alendronáthoz viszonyítva minden csoportban nagyobb volt a BMD növekedés (kivéve a rendkívül alacsony 14 mg-os dózisban). A vizsgálatot a pacienseken 2 év után is folytatták. 48 hónapon át dózismódosításokkal (10) – többnyire félévente 60 mg denosumabot adtak – amelynek eredményeként a csontdenzitások tovább emelkedtek. A csontmarkerek szintje a kezelés felfüg­gesztését követően emelkedett, a terápia újbóli folytatá­sát követően a markerek gyorsan ismét csökkenést mutattak.

A DEFEND vizsgálatban (2) (Denosumab Fortifies Bone Density) 2 éven át követtek 332 postmenopausaban levő osteopenias nőt. A vizsgáltak fele basisterápiát kapott, míg a maradék 166 fő félévente subcutan kapta a denosumabot. A vizsgáltak 84%-a fejezte be a kezelést, amelynek eredményeként lumbalisan, a femuron, a radiuson és teljes testen is denzitásnövekedést értek el a denosumabbal kezelt csoportban, miközben a formációs és reszorpciós markerek is gyorsan és tartósan csökken­tek. A mellékhatásokat tekintve ebben a vizsgálatban nem találtak érdemi eltérést a két csoport között.

A FREEDOM vizsgálatban (4) (Fracture Reduction Evaluation of Denosumab in Osteoporosis every 6 months) 3 éven át 7868 főt vontak be. A kiindulási T-score értékek bármely régióban –2,5 és –4,0 SD között voltak, a betegek átlagéletkora 72,3 év volt (hasonló a napi gyakorlatunkhoz). A vizsgáltak 23%-a ezt megelő­zően elszenvedett már csigolyatest törést. 3902 nő kapott subcutan félévente denosumab injekciót, míg a többi páciens basisterápiában részesült. Az elsődleges végpont az új vertebrális csonttörések, míg a másodlagos végpont a csípőtáji és a nem-vertebrális törések vizsgálata volt. Az évente két alkalommal subcutan denosumab injekciót kapó nők esetében 68%-kal csökkent a csigolyatörés kockázata a placebo csoporthoz viszonyítva és 40%-kal csökkent a csípőtáji törés kockázata, továbbá 20%-kal a nem vertebrális törések kockázata. Ezen multicentrikus, randomizált, dupla-vak, placebo-kontrollált vizsgálat há-rom éve alatt a denosumabbal kezelt nők BMD-je 8,8 százalékkal emelkedett az ágyéki gerinc területén és 6,4 százalékkal a csípő területén.

A DECIDE vizsgálat (3) (Determing Efficacy: Comparison of Initiating Denosumab versus Alendronate) egy évig tartott. A pácienseket (1189 fő) véletlenszerűen két csoportra osztották. –2,0 SD alatti T-score értékkel rendelkező nőket vizsgáltak, akiknek a fele hetente 70 mg alendronátot kapott megfelelő kalcium és D-vitamin pót­lás mellett, míg a fennmaradó csoport félévente kapott 60 mg denosumabot a besisterápiája mellett. Lumbalisan, fermoralisan, a radiuson is szignifikánsan nagyobb denzitásnövekedést találtak a denosumab alkalmazása mellett, a markerek csökkenése is szignifikánsan nagyobb volt. Mellékhatások tekintetében nem volt szignifikáns az eltérés a denosumab- és az alendronát-kezelés között.

A STAND (Study of Transitioning from Alendronate to Denosumab) vizsgálatba (6) olyan posztmenopauzás nőket vontak be, akik 55 évnél idősebbek voltak. A vizs­gált 504 nő (átlagéletkor 67,6 év) mindegyike korábban alendronát kezelést kapott. (Ez azért lényeges számunk­ra, mert a napi rutinban is sok betegünknél merülhet fel a kérdés több éves alendronát kezelés után, hogy hogyan tovább?) A vizsgáltak denzitásértéke –2,0 és –4,0 SD T-score érték között volt. Véletlenszerűen két csoportba kerültek a betegek (251 vs. 253 fő). Az egyik csoportban folytatták az előző terápiát megfelelő kalcium és D-vitamin pótlása mellett, míg a másik csoportban denosumabot kaptak a D-vitamin és kalcium mellé. Az egyéves alkalmazás végén mért BMD értékek a denosumab csoportban szignifikánsan nagyobbak voltak a teljes csípő (1,9% vs. 1,05%, p<0,0001), a combnyak. a gerinc és radius vonatkozásában is.

A HALT vizsgálatba(13) 1468 androgén deprivációs kezelés (ADT) alatt álló, metasztázis nélküli prosztatará­kos férfit vontak be. Ebben a multicentrikus, randomizált, dupla-vak, placebo-kontrollált vizsgálatban a 60 mg subcutan adagolt denosumab-ot kapó férfiak esetében a BMD 6,7 százalékos növekedését észlelték az ágyéki gerinc területén a placebo csoporthoz viszonyítva (elsőd­leges végpont) 24 hónap után. A BMD növekedése az ágyéki gerinc területén már egy hónappal a denosumab kezelés elkezdését követően kimutatható volt, és folya­matosan emelkedett a vizsgálat során. Emellett a denosumab jelentős BMD emelkedést váltott ki az egyéb

régiókban is (total csípő 4,8%, combnyak 3,9% és a radius distalis 1/3-a 5,5%) a placebo csoporthoz viszo­nyítva. A HALT vizsgálat adatai alapján a denosumab kezelés alatt álló betegek esetében az új csigolyatest-törés kockázata 62 százalékkal csökkent a placebo cso­porthoz képest 36 hónap után, ami jelentős eredménynek számít. Kiemelendő az a tény is, hogy tumoros betegek körében zajlott a vizsgálat.

Biztonság, mellékhatások

A korai fázis II vizsgálat adatai alapján 24 hónap után nem találtak szignifikáns különbséget a placebo, alendronát és denosumab csoportok között a mellékhatá­sok tekintetében (a vizsgálatot 412 páciens kezdte el). A denosumab kezelés mellett 6 esetben tapasztaltak infek­ciót (2 diverticulitis, 3 pneumonia, 1 esetben laryngitis fordult elő). Egy haláleset következett be gyomorcarcinoma következtében. A vizsgálat 4 éve alatt a súlyos mellékha­tások aránya hasonló volt az alendronát és a denosumab csoportban (17,8% vs. 17,4%), a placebo csoportban ez az érték 10,9% volt. A malignus betegségek és infekciók azonos mértékben fordultak elő. Négy haláleset történt a denosumab csoportban: a fentebb említett gyomorcarcinoma, 1 agyi neoplasma, 1 adenocarcinoma, 1 pedig cerebrovascularis esemény miatt. Nem találtak serum kalcium ingadozást. Az objektivitás érdekében megjegy­zendő, hogy a hányinger, dyspepsia ritkábban fordult elő, mint az alendronáttal kezelt csoportban.

A mellékhatások tekintetében a DEFEND vizsgálatban sem találtak a kalcium és D-vitamin pótlás mellett placeboval, illetve denosumabbal kezelt csoporthoz képest szignifikáns különbséget.

A FREEDOM vizsgálat 7868 fő részvételével zajlott le. A mellékhatások számát tekintve nem volt különbség a placeboval és a denosumabbal kezelt csoport között. 90 fő halt meg a placebo csoportban, 70 a denosumab cso­portban. A denosumab csoportnál hypocalcaemiát nem találtak. A súlyos, nemkívánatos mellékhatások tekinteté­ben szignifikáns különbség nem volt (infekció 4,1% vs. 3,4%, daganat 3,7% vs. 3,2%). Osteonecrosist nem talál­tak. Pitvarfibrillatio, coronaria esemény hasonló szám­ban fordult elő.

Ekzema valamivel gyakrabban alakult ki (3,0% vs. 1,7%), flatulencia szintén (2,2% vs. 1,4%) a denosumab csoportban. Érdekes, hogy az elesések száma valamivel kevesebb volt (4,5% vs. 5,7%).

12 esetben (0,3%) jelentettek súlyos cellulitist denosumab alkalmazása mellett, szemben az 1 placebo kezelt­tel. A cellulitis összességét nézve azonban 47 eset (1,2%) történt a denosumab csoportban, míg a placeboban 36 esetet (0,9%) jelentettek. A két érték azonban szignifi­kánsan nem különbözött egymástól.

A DECIDE vizsgálatban nem volt különbség mellék­hatások tekintetében a denosumab csoport és az alendronát csoport között (80,9% versus 82,3% ). A legtöbb mellék­hatás enyhe, vagy közepes súlyosságúnak bizonyult. A súlyos mellékhatások aránya 5,7% vs. 6,3% volt. Egy-egy halálozás történt mindkét csoportban – a vizsgálók szerint a gyógyszeres kezelésektől függetlenül. Az infek­ciók előfordulása mindkét csoportban hasonló volt. Daganatos betegségek megoszlásában sem volt lényegi különbség a 2 csoport között.

A STAND vizsgálatban hasonló volt a denosumab és az alendronát csoportban talált nemkívánatos események előfordulása. Kiemelendő, hogy a súlyos mellékhatások is hasonló arányban fordultak elő. Nasopharyngitis vala­mivel gyakoribb volt a denosumab csoportban (13,4% vs. 10,4%), azonban az arthralgia ritkábban fordult elő (5,9% vs. 10,4%).

A HALT vizsgálatban mindkét kezelési karban előfor­duló leggyakoribb nemkívánatos események az arthralgia, hátfájás, székrekedés, végtagfájdalmak és a magas vér­nyomás voltak. Mindkét csoport esetében közel hasonló arányban fordultak elő.

Összefoglalva elmondható, hogy a félévente egy alka­lommal subcutan beadott denosumab hatékonyan emeli a denzitást mind a spongiosa, mind pedig a lassúbb csont­anyagcseréjű corticalis régióban, és csökkenti a csonttöré­sek kialakulásának lehetőségét mind csípőtájon, mind pedig a csigolyatesteken és a radiuson. Menopausa körül a nőkön a menstruáció abbamaradása után közvetlenül, és 70 év felett is egyaránt hatékonynak bizonyul a törésmeg­előzésben. Már a 3. napon képes a markerek csökkentésé­re, ezáltal rendkívül gyorsan fejti ki hatását. A félévi alkalmazás eredményeként biztos a gyógyszer beadása és bejutása a szervezetbe, ami rövidtávon a compliance/adherencia problémákat is kiküszöböli. Mellékhatásait tekintve biztonságos szernek ígérkezik, de mint minden új gyógyszer, fokozott odafigyelést kíván. Orvos szakmai szempontból első vonalbeli gyógyszer, így felhasználása széles körű kell, legyen. Egy mondatban összefoglalva kortikális és trabekuláris csontra vonatkozó hatékonysága mellett külön érdemes kiemelni hatásának gyorsaságát, reverzibilitását és gastrointestinalis biztonságát.

Irodalom

1. Bekker PJ, Holloway DL, Rasmussen AS et al. A single dose placebo-controlled study of AMG 162, a fully human monoclo­nal antibody to RANKL, in postmenopausal women. J Bone Miner Res 2004;19:1059-66.

2. Bone HG, Bolognese MA, Yuen CK et al. Effects of deno­sumab on bone mineral density and bone turnover in postmeno­pausal women. J Clin Endocrinol Metab 2008;93(6):2149-57.

3. Brown JP, Prince RL, Deal C et al. Comparison of the effect of denosumab and alendronate on BMD and biochemical mark­ers of bone turnover in postmenopausal women with low bone mass: a randomized, blinded, phase 3 trial. J Bone Miner Res 2009;24(1):153-61.

4. Cummings SR, Martin JS, McClung MR et al. Denosumab for Prevention of Fractures in

5. Postmenopausal Women with Osteoporosis. N Engl J Med 2009;361:756-65.4 OSTEOLOGIAI KÖZLEMÉNYEK 2010/2

6. Kearns AE, Khosla S, Kostenuik PJ. Receptor activator of nuclear factor kappa-B ligand and osteoprotegerin regulation of bone remodeling in health and disease. Endocrine Rev 2008;29(2):155-92.

7. Kendler DL, Benhamou CL, Brown JP, et al. Effect of deno­sumab vs. alendronate on bone mineral density, bone turnover markers, and safety in women previously treated with alaen­dronate. J Bone Miner Res 2008;23(Suppl):S473.

8. Kostenuik P, Nguyen H, McCabe J et al. Denosumab, a fully human monoclonal antibody to RANKL, inhibits bone resorp­tion and increases bone density in knock-in mice that express chimeric (murine/human) RANKL. J Bone Miner Res 2009;24:182-195

9. Lewiecki EM. Denosumab: a promising drug for prevention and treatment of osteoporosis. Women’s Health 2006;2(4): 517-25.

10. Lewiecki EM, Miller PD, McClung MR et al; AMG 162 Bone Loss Study Group. Two-year treatment with denosumab (AMG 162) in a randomized phase 2 study of postmenopausal women with low BMD. J Bone Miner Res 2007;22(12):1832-41.

11. Miller PD, Bolognese MA, Lewiecki EM et al, Amg Bone Loss Study Group. Effect of denosumab on bone density and turnover in postmenopausal women with low bone mass after long-term continued, discontinued, and restarting of therapy: a randomized blinded phase 2 clinical trial. Bone 2008;43(2):222-9.

12. Poór Gy. Az osteoporosis-ellátás gyakorlata és eredményei Magyarországon. LAM 2006;16(8-9) 619-627

13. Poór Gy. Osteoporosis és más metabolikus csontbetegségek a klinikai gyakorlatban. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2010

14. Smith MR, Egerdie B, Toriz NH et al. Denosumab in Men Receiving Androgen-DeprivationTherapy for Prostate Cancer. N Engl J Med 2009;361:745-

DEXA vizsgálat

 |  Csontritkulás, Hírek  |  Hozzászólások kikapcsolva

DEXA: Dual Energy X-ray Absorptiomerty (Kettős foton elnyelődés)
A DEXA betűszó, mely a képalkotás módját határozza meg.

Fizikai alapja: a foton nyalábot röntgencső és speciális filterek segítségével hozzák létre. A sugárnyaláb intenzitásának növelésével a vizsgálat felbontóképessége és ezzel pontossága növekszik, a vizsgálati idő csökken.

A csontsűrűség vizsgálata – osteodenzitometria

Csontsürűségnek – denzitásnak – a klinikumban az egységnyi felületű csont ásványianyag tartalmát nevezzük, mértékegysége g/cm2. (Vagyis nem a fizikai értelemben vett, térfogategységre számított sürűséget mérjük, hiszen annak mértékegysége g/cm3.) A csontsürűség mérése alapján lehetséges a törési kockázat becslése, a betegség nyomon követése, ill. a bevezetett terápia hatásosságának lemérése.

A mérés során meghatározzák a vizsgált csont ásványi anyag tartalmát (BMC = Bone Mineral Content) és sürűségét (BMD = Bone Mineral Density). A mért sürűségértéket összehasonlítják, az azonos nemű fiatal egyének csúcs-csontsűrűségével, és az attól való eltérést szórásegységben (SD) határozzuk meg. Az így kapott értéket T-score-nak nevezzük. A T-score a törési rizikó nagyságát mutatja. 1 SD eltérés megduplázza a törési rizikó nagyságát.

Értékelése:

  • 1 SD még normálisnak tekinthető,
  • 1 és – 2,5 SD csökkent csontsürűség (osteopenia)
  • 2,5 SD alatt osteoporosis

A másik használatos viszonyszám a Z-score: ez a nemben és korban illesztett egészséges populáció átlagától való eltérést mutatja, szintén SD-ben kifejezve. (Vagyis azt mutatja meg, hogy az egyén csontsűrűsége mennyire tér el az azonos nemű és korú egészséges emberek átlagától.)

A csontozat különböző helyein mért ásványi anyag tartalom nem feltétlenül azonos. Éppen ezért ott kell a vizsgálatot végezni,ahol a legnagyobb a törési kockázat,vagyis postmenopausás osteoporosis gyanúja esetén a csigolyákon, senilis osteoporosisnál pedig a combnyakon.

A vizsgálat megismétlésére a terápia bevezetését követően 1 év múlva van szükség. A változás csak akkor ítélhető meg, ha a vizsgálatot ugyanazon a csonton, és ugyanazzal a készülékkel végzik. Kezelésben nem részesülő egyénnél rizikótényezők esetén (pl. menopausa idején) 1, egyébként 2-3 évenként ajánlott a vizsgálat a csontvesztés kiszűrésére.