Baleseti sérülések

 |  Baleseti sérülések, Felnőttkori balesetek  |  Hozzászólások kikapcsolva

Balesetek, felnőttkorban

A balestek közt Magyarországon első helyen a szabadidős tevékenységgel összefüggő tevékenységek, majd a közlekedési és harmadik helyen a munkahelyi balesetek állnak. Természetesen ez nem jelent mást, mint fokozott figyelmet a szabadidős tevékenységek során.

Meg kell említeni az idősebb korosztály fokozott kockázatát, akiknél a mozgásszervi betegségek, a törésekre hajalmosító csontritkulás, a figyelemképesség csökkenése, a reakcióidő növekedése és a járulékos betegségek növelik a balesetek esélyét. A technika fejlődésével járó nagy energiájú sérülések (gépjárművek) életveszélyes politraumákkal járhatnak, ezért fokozott figyelmet érdemelneki. Külön fogalom a daganatos megbetegedésekkel járó – csontáttétekből adódó ún. patológiás törések előfordulása, mely egyre nagyobb számban fordulhat elő.

Kialakulás okainak osztályozása

A végtagsérülések közt a csontot érintő töréseket (fractura,, az izületet és lágyrészeket érintő sérüléseket, úgymint a zúzódásokat (contusio), rándulásokat (distorsio) és ficamokat (luxatio) kell elkülöníteni.

A töréseket külső (erőbehatás) és belső tényezők (csont saját tulajdonsága az energia behatással szemben) befolyásolják közvetett (szakításos, hajlításos, csavarásos, összenyomatásos törés), vagy közvetlen (pl. botütéskor az alkaron, összenyomatásos törés magasból való leugráskor, lövedék okozta törés) módon. Léteznek ún. spontán törések is, amikor a törés hirtelen izomösszehúzódásra (görcsroham), vagy folyamatos tartós erőbehatásra (pl. katonák tartós menetelésekor lábközépcsont-törés) jön létre.

A törések alapvető tünete az adott végtag mozgásainak, funkciójának beszűkülése, illetve kiesése. Mivel a csontok szivacsos állománya vérraktár, a törés nagyfokú vérömleny képződésével járhat, mely a törés anatómiájától függően a felszínen is láthatóvá válhat (véraláfutás a bőr alatt). Természetesen, ha a külvilág felé hatoló törésről van szó, akkor a tört végek is láthatóvá válnak, de a nagyobb elmozdulással járó töréseket tapintással is észlelhetjük. További általános tünetek a fájdalom, végtagrövidülés, kényszertartás, kóros izületi helyzetek.

Az izületi és lágyrész sérüléseinek általános tünetei hasonlók a törésekhez. Megemlítendő, hogy bizonyos szalagok és ínak szakadásakor a beteg által olykor nem is észlelt funkciók eshetnek ki, amely csak később kerül felismerésre. A ficamok jellegzetes tünete, hogy az izület vápáját (ez a gömbcsukló tokja, amibe a csont fejrésze illeszkedik) valamilyen irányba elhagyja a csont fejrésze (azaz a gömb kiugrik a tokból). Ez sokszor szabad szemmel is látható helyzetben rögzül.

A végtagok minden csontjának lehetnek törései, az izületeknek rándulása, ficama. A teljesség igénye nélkül a legtipikusabb, mindennapi életben leggyakoribb sérüléseket részletezve.

Vállficam

A vállficam a felső végtag leggyakoribb ficama. Általában akkor következik be, ha az ember eleséskor nyújtott karra próbál a talajra érkezni. Ilyenkor az izületet elhagyja a felkarcsont fejrésze. A végtag rugalmasan kötötté válik, a vápát elhagyó fej tapinthatóvá válik a kóros helyzetben (hátul vagy felül), a váll körül duzzanat alakul ki, a ficamnak megfelelően a kar kóros helyzetet vesz fel, aktív mozgatás nem kivitelezhető (passzívan igen fájdalmas).

A gyógymód alapja a helyretétel. Az általánosan ismert Hippokratészi módszert (a paciens fekszik, a segítő a hónaljban lábbal betámasztva a karra lefelé húzást gyakorol) lehetőség szerint csak kórházi körülmények közt elvégezhető, mert rövid narkózis és rtg. kontroll szükséges. A helyretétel után alkattól, sérüléstől, kortól függően speciális rögzítés válik szükségessé.
Előfordulhat, hogy téves a diagnózis, az ismételt, vagy régebbi, nem helyre tehető, vagy töréssel járó ficam esetében műtéti megoldás szükséges, melynek során a vápát, valamint a lágyrészeket próbálják stabil helyzetbe hozni, plasztikai megoldással.

Felkar felső részének törései

A felkar felső részének törése általában időskorú, csontritkulásos betegeknél gyakori. Többnyire a koordinációzavarban szenvedő idős betegeknél fordul elő esést követő letámasztáskor a felkar felső szakaszán. A tünetek itt is az általános duzzanat, mozgászavar, fájdalom. Többnyire összepréselődéssel járó stabil törések, melyek terápiája a helyretétel, majd kendőben, vagy speciális kötésben való rögzítése. A gyógyulás legnagyobb részét a rehabilitáció és gyógytorna teszi ki. Mivel az idősebb vállizület nem bírja a hosszú távú rögzítést, ún. befagyott váll-szindróma jöhet létre. Ha a törés megkívánja, gipszrögzítés is adható, általában a felkart lefelé húzó súlygipsszel. Instabil törések esetében a műtét jön szóba. A helyreállított pozíciót a velőűrbe felvezetett velőűr sínezéssel, nyaki töréseknél lemezekkel, csavarokkal, szegekkel rögzítjük. A korai gyógytorna itt is fontos!

Alkarcsont csuklótáji törései

Általában ez is az időskorú, oszteoporózisos betegek törése, mely eleséskor való letenyerelés következménye. Összességében is ez a leggyakoribb törésfajta. Az orsócsont, azaz radius típusos törésének is nevezik. A törés lehet a csuklóizületbe terjedő, illetve izületen kívüli is, továbbá az orsócsonton kívül érintheti az alkart alkotó singcsontot (ulna) is.

Amennyiben a törés a letámasztáskor jön létre, és a csukló a kézhát felé billen, a kéz ún. bayonett állást vesz fel. Ilyenkor a törés stabil. Ellenkező esetben, vagyis ha az érintett a kézhátra esik, a csukló értelemszerűen a tenyér felé billen, ez instabil törésnek számít. E kétféle törés kombinálódhat is ficamokkal, a kéztőcsontok traumáival. A csukló valamennyi törésnél általában duzzadt, a fent leírt típusos helyzetekben rugalmasan fixált. A szalagok szakadásával, az izület megnyílásával a vérömleny a bőr alatt – a kéz lógatásának hatására – az ujjak felé terjed.

Fontos, hogy minden felső végtagot érintő traumánál, az ékszereket, gyűrűket, órákat el kell távolítani, mert később fájdalmas körülmények között a traumatológián kerül rá sor, az ékszereket nem kímélve. Ez különösen igaz csuklósérüléseknél, ahol a duzzanat nagyfokú, és gyorsan alakul ki.

A végső diagnózist röntgenfelvétel alapján mondható ki. A terápiás ellátásban, általában gipszrögzítés jön szóba. Jóllehet a gipsz viselésének időtartama ugyancsak függ a törés jellegétől, a beteg csontozatától, de általánosan kortól függően 4-6 hétre tehető. Ha a helyreállítás nem teljes, illetve az izületet is érintő súlyos törés jön létre, akkor a műtét elkerülhetetlen. Ilyenkor drótokkal, csavarokkal, lemezekkel, vagy ún. fixateur externe-nel, azaz külső fixálással stabilizálják a törést. A bőrből néhány milliméter átmérőjű fémdrótok, azaz nyársak lógnak ki, amik egy fémszerkezettel vannak rögzítve. A látvánnyal ellentétben ennek a viselése nem fájdalmas.

A felkar- és csuklótörések megelőzésében a fő figyelmet a csontritkulás szűrésére, kezelésére, az idősek kockázatkerülő magatartásra való oktatására kell fordítani.

Csípőtáji törések, combnyaktörés

A csípőtáji törések az egyik leginkább rettegett, időskorban, csontritkulásos betegeknél a leggyakrabban előforduló törések. Mivel a felsőtest súlyából adódó erővonalak a combnyakon koncentrálódnak, továbbá a csípőt egy életen át terheljük álló helyzetekben, nem csoda, ha a meggyengült combnyak már kisebb, banális traumák hatására is eltörik. Idősebb korú emberek továbbá könnyebben esnek el. Középkorúaknál, illetve fiataloknál általában igen nagy erőbehatásra tud csak ilyen törés létrejönni, pl. leesés, vagy gépkocsi-ütközéskor.

Egyes, a combnyak és tompor környékén csontáttétet adó daganatok következtében az érintett csont ugyancsak gyengülhet. Ritkaságnak számít a csípő ún. fáradásos törése. Ebben az esetben a combnyak és a combcsont által bezárt szög veleszületett kisebb mérete okozza a bajt. A varus-csípőnek is nevezett eltérésben ez a szög a derékszöghöz közelít – szemben a normálisan kb. 135 fokkal – extrém nagy terhelést okozva a combnyaknak. Hosszantartó szteroidkezelés eredménye is lehet ilyen törés.

A combnyaktörés korábban halálos szövődményekkel járt. Ennek hátterében a kevésbé fejlett műtéti technikák és implantátumok következtében alkalmazott konzervatív kezelés állt. A beteget hetekig, hónapokig fektették, és közben a csontokba fúrt nyársak segítségével, súlyokkal húzatták, annak reményében, hogy az érintett törött csont meggyógyul. Főként az idősekben, a hosszú időn át tartó fektetés megsokszorozta a trombózis, tüdőembolia, tüdőgyulladás, húgyúti fertőzés, szívelégtelenség kialakulásának előfordulását. A fejlett sebészi technikáknak köszönhetően a kezelés alapelvét, a 6-8 órán belüli műtétet, a nagyon korai mobilizálást ma már rutinszerűen tudják teljesíteni.

A combnyaktörést, a törésvonal lefutása szerint osztályozzák, de ennek műtéttechnikai szempontjai vannak. A mindennapi ember számára a legfontosabb tudnivaló, hogy a csípőtáji törések viszonylag könnyen, gyorsan megoperálhatók, és minél hamarabb el kell jutni a megfelelő szakintézetbe.

A csípőtáji törések legfontosabb tünete, hogy elesést, vagy kisebb traumát követően, a páciens többnyire járásképtelenné válik, a tomportájék és a lágyék fájdalmassá válik, a végtag jelentősen, szemmel láthatóan megrövidül. Az érintett lábat a beteg fekve sem tudja megemelni, a láb kényszertartásban rögzül, a lábfej kifordult helyzetben látható. Utóbbi esetben természetesen nem a lábfej fordul ki, hanem a combcsont, de ez a tünet a lábfejnél lesz szembetűnő.

A műtéti ellátásban általánosan elmondható, hogy a töréseket csavarokkal, vagy lemezekkel, továbbá a velőűrbe vezetett szegek és csavarok kombinációjával rögzítik. Tisztázatlan korú, vagy ismerten régebbi törések esetén, a combfej vérellátása a törött nyak miatt jelentősen romlik, így a combfej túlélése, illetve gyógyulása kérdéses. A páciensnél ekkor már szakmai megfontolások szerint, nem a csont egyesítése a cél, a korai mobilizáció reményében. Ilyenkor a fent említett műtétek helyett megfontolandó, hogy a szervezetet kicsit jobban megterhelő, de szintén rutinnak számító protézis beépítését végzik el. A műtéti technikától függően a páciens két napon belül felállhat, és fokozatosan, járókerettel terhelhet.

A csípőtáji törések megelőzése társadalmi probléma. Általában a töréseknél derül ki a beteg csontritkulása. A cél az oszteoporózis szűrése, kezelése, a kevésbé járóképes betegek széleskörű segítése mindennapjaikban és a megfelelő segédeszközzel való időben történő ellátása.

Achilles-ín sérülése

Az Achilles-ín sérülése igen gyakran fordul elő középkorú férfiaknál, a sportolók negyedik leggyakoribb sérülése. A fedett sérülések táncosokban, balettosokban, aktív sportolókban, hosszú távfutókban gyakori. Ők évekig mindennapi, állandó terhelésnek teszik ki az Achilles inaikat, ami miatt mikrotraumák keletkeznek az ínban, ami később hegesedéshez vezet, és fokozatosan gyengül az ín rugalmassága, szakítószilárdsága. elegendő egy hirtelen elrugaszkodás, egy rossz lépcsőre emelkedés és az Achilles ín elszakad. Lehet nyílt (ritkább, kb.30 százalék), vagy zárt a szakadás. Nyílt esetben a szakadás szemmel látható. Zárt esetben a páciensek arról számolnak be, hogy mintha hirtelen bottal megütötték volna azon a tájon (a sarok felett, hátul), sokszor csattanást, roppanást éreznek. Ilyenkor a funkció elmaradása (a beteg nem tud lábujjhegyre állni), az ín helyén tapintható bemélyedés, nagyobb vérömleny utalhat a szakadásra.

A másik veszélyeztetett csoportba a már nem aktívan, de időszakosan, túlzott mértékben sportolók sorolhatók. Esetükben az általános bemelegítés sokszor elmarad, az ín nem tud felkészülni a nagyobb teherviselésre.

A sérülés ellátása mindenképpen műtéti, és időfaktorhoz kötött. Sürgősséget igényel, mert a szakadt ínban hamar megindul a leépülés, egy része felszívódik, később hegesedésnek, zsugorodásnak indul, ami miatt az egyszerű ínvarrat már nem elég. Ilyenkor a rövidült, vagy rossz állományú inat helyreállítani, csak plasztikai megoldással lehet. A műtétek után hosszútávú gipszelés következik, ami előbb fekvő-, majd járógipszet jelent. Minden esetben igen fontos a rögzítés utáni koncentrált rehabilitáció, és a gyógytorna.

Az Achilles-ín szakadása azon ritka traumák egyike, amely valamilyen módon megelőzhető. A középkorú férfiak típusos “hanyag” szakadása. A nagy célok (pl. maratonfutás) fokozatos teljesítménynöveléssel való elérésével, hosszú, alapos bemelegítéssel a balesetek elkerülhetők.

Boka szalagsérülései és törései

A boka szalagsérülése általában serdülő, fiatal felnőttkorban kezdődnek, és a panaszok egy életen át visszatérhetnek. A törések általában közép és időskorban fordulnak elő (a csontritkulás itt is terhelő tényező), a téli jeges utakon, az első havazáskor számuk jelentősen emelkedik.

A bokaszalag általában a boka rándulásakor sérülhet, amikor a lábfej típusosan befordul maga alá. Ilyenkor a szalagok megnyúlhatnak, részlegesen vagy teljesen szakadhatnak. A boka külső része beduzzad, mozgása korlátozódik, tapintásra fájdalmassá válik. A nagy fájdalom következtében az izület nyithatóvá is válhat, azaz szakavatott kéz megérzi oldalirányú mozgatásnál az izület instabilitását.

Az orvos röntgen-felvétellel kizárja az egyéb traumát, megállapítja az instabilitás mértékét. Általában konzervatívan kezelendő. A boka felpolcolásával, jegelésével, a vérömleny felszívódását segítő gélekkel és rögzítéssel. A rögzítés nagyobb sérüléseknél két hét gipszsín, a térdig, és utána vagy járógipsz, de méginkább speciális bokarögzítő, amelyben az oldalirányú mozgás fixált, de a lábfej le/fel mozgatása kivitelezhető, így a későbbi boka-merevség nem alakul ki. Mivel a gyógyhajlam csak hosszútávon kitűnő, így 5-6 hét rögzítés és utána aktív gyógytorna szükséges. Többszörös rándulásoknál, aktív sportolóknál, krónikus instabilitásnál, vagy a szalagrendszer szakadásánál, műtéti úton a szalag megvarrása, illetve plasztikája szükséges. Természetesen műtét után itt is szükség van a rögzítésre.

A szalagszakadás megelőzése nehéz, de fokozott rizikónál megfelelő sportcipőkkel (magasszárú, bokát rögzítő), illetve bokarögzítő gumikkal, bemelegítéssel a kockázat csökkenthető.

A bokatöréseknél a fő mechanizmus szintén a boka ún. megbicsaklása, ami törésben folytatódhat az idősebb, fáradt csont megadja magát. Ilyenkor leggyakrabban a külbokán a szárkapocscsont fejecse törik le, de kombinálódhat a belboka töréseivel és szalagszakadásokkal. A bokaduzzanat itt is vezető tünet, a járóképesség csökken, a törés helyén nyomásra fájdalmas sercegést tapasztalunk. Röntgenvizsgálatra itt is szükség van.

Mivel a stabil bokatörés ritka, a műtéti megoldás a gyakoribb. Ebben az esetben a törést csavarokkal, drótokkal, lemezekkel próbálják helyretenni. Műtét után fekvő-, majd járógipsz-rögzítést kap a beteg, 6-8 hétig. Ha nincs műtét, a gipszet akár 12 hétig is viselni kell.

A törések megelőzése a kellő óvatosság mellet (főleg a téli napokon és a csúszós utakon), a csontritkulás kezelésén alapul.

Combfej elhalás

A fiatal felnőttkori combfej-elhalás, amely 80%-ban a férfiakat érinti, kezelés nélkül fokozatosan romlik a beteg állapota a csípőfájdalomtól, a súlyos sántításig.

Bővebben>>

Kínos reptéri motozás – orvosi fém a szervezetben

 |  Csípőprotézis, Felnőttkori balesetek, Hírek, Térdprotézis  |  Hozzászólások kikapcsolva

A beültetett orvosi fémről igazolás készül, amit a repülőtéren be lehet mutatni. Ha a hatóságok nem fogadják el, a kórháznál ellenőrizhetik az igazolás hitelességét. Részlet a 2009. július 29-i élő adásból.

Meniscus műtét (video)

Az osteoporosis baleseti sebészeti vonatkozásai

Prof. Dr. Sárváry András
 – Péterfy Sándor Kórház, Baleseti Sebészet

Az osteoporosis az utóbbi évtizedekben világszerte egyre nagyobb népegészségügyi problémává terebé lyesedik, mivel a kórfolyamat definitív megoldása lehetetlen1.Kialakulásának késleltetése, szövõdményeinek megelõzése és kezelése egyre nagyobb erkölcsi-anyagi áldozatot kíván elsõsorban azoktól a fejlett, civilizált társadalmaktól, ahol az átlagéletkor növekedésével fordított arányban csökken a munkaképes, produktív populáció1.

Az osteoporosis polyaetiologiájú kórfolyamat, melynek pathophysiologiája részben az életkor függvényében bekövetkezõ hormonális és anyagcsere-változásokkal, kis hányadában genetikus tényezõkkel magyarázhatók (primaer osteoporosis).

Osteoporosist okoznak bizonyos krónikus betegségek, degeneratív szervi elváltozások, melyek egy része szintén hormonális vagy anyagcserezavarokat idéz elõ. Hasonló hatású a dohányzás, az alkoholizmus, a hosszantartó immobilisatio. Ide soroljuk a gyógyszerek egy részét is (pl. glykokortikoszteroidok, kemotherapiás szerek, krónikus antikoaguláns kezelés stb.), melyek a rizikófaktorokat szaporítják (secundaer osteoporosis).

Az osteoporosis lényege, hogy a csont alapállománya (tömege) – anélkül, hogy a szerves és szervetlen alkotórészek aránya megváltozna – fokozatosan csökken. Az alapszövet gyengülésével párhuzamosan csökken a csont direkt vagy indirekt behatásokkal szembeni ellenállóképessége, így már fiziológ iás erõbehatásra is repedések, törések jönnek létre. A betegek egy része nem is számol be baleseti elõzményrõl, sõt, van, aki meg sem tudja mondani, hogy pontosan mikor következett be a törés. E kis erõbehatásra létrejött töréseket pathologiás töréseknek nevezzük.

Természetesen adequat traumára is létrejönnek csonttörések osteoporoticus betegeken, melyek típusai rendszerint súlyosabbak a fiziológiás csontszerkezeten létrejött töréseknél.

Mindkét töréstípus, valamint bizonyos praefracturás állapotok kezelése a sebészi ellátás mellett multidisciplinaris komplex feladat, melynek során gyakran kompromisszumokra is kényszerülünk, hogy a beteg érdekének leginkább megfelelõ funkcionális eredményt biztosítsuk.

A primer involutios osteoporosis I (postmenopausalis) típusa általában 50-70 év között jelentkezik. A leggyakoribb törésforma a csuklótörés. Létrejöttében közrejátszik a

gyakrabban elõforduló szédülés, rosszullét. A védekezni próbáló beteg eleséskor a kezét kinyújtva extendalt csuklóval ér a talajra. A radius distalis vége dorsalis, radialis irányú elmozdulással törik le, ék alakú dorsalis darab kitörésével. (típusos radius törés) Enyhébb formája az elmozdulás nélküli, súlyosabb az ízfelszínre is ráterjedõ darabos, nagy elmozdulással járó törés.

A csigolyatörések az I. és II. (senilis) típusú osteoporosisnál egyaránt elõfordulnak. A törések szédülést, megbotlást követõ – rendszerint ülepre -, eséskor keletkeznek. A dorsolumbalis gerincszakasz sérülése a jellemzõ; a flexiós mechanizmusra az alsó háti és felsõ lumbalis csigolyák ventral felé ék alakban megkeskenyedve összenyomódnak. Enyhe formája mérsékelt, a súlyosabb jelentõs gibbust eredményez. A csigolyatestbõl dorsal felé kitört darab ritkán a gerinccsatornát is szükíti, sõt neurológiai tüneteket is okozhat. Súlyos porosisnál a csigolyák “spontán” törése is elõfordul: a test biconcav zárólemezekkel megkeskenyedik.

A II. típusú osteoporosis jellemzõ sérülése a humerus proximalis végének törése is (collum chirurgicum-törés). A humerusfej törése gyakran társul a tuberculum maius és minus letörésével, a letört fej ritkán ficamodhat is.

Szintén a II típusú osteoporosis jellemzõ és gyakori törései a csípõtáji törések. Az intracapsularis (medialis) combnyaktörés jó prognosisú formája a valgus helyzetben beékelt törés. A kedvezõtlen kórjóslatú varus-törés gyakrabban fordul elõ, ami az esetek egyharmadában combfejelhalást okoz. Kedvezõbb a per- vagy subtrochanteres törés, melynek környezetében jó a vérellátás, ezért a gyógyhajlam is kedvezõbb.

A bordák törései az igen elõrehaladott állapotú II típusú osteoporosisra jellemzõk. A törések rendszerint 1-2 bordán jelentkeznek, de kivételesen elõfordul a légzést és az általános állapotot jelentõsen befolyásoló többszörös vagy sorozat-bordatörés is.

Secunder osteoporosisnál a jellegzetes töréstípusokon kívül egyéb helyeken is elõfordulnak törések. Egyre növekvõ csoportot képeznek a metastaticus csonttumorok területén létrejövõ praefracturás állapotok, illetve pathologiás törések. Itt az alapfolyamat körülírtan pusztítja a csontállományt, emellett a kemotherápiás szerek és a hormonkészítmények okozta secundaer osteoporosis a még megl evõ állomány csonttömegét (trabecularis és corticalis szerkezetet egyaránt) tovább csökkenti. Ezek a törések a daganatos betegség preferált testtájain: elsõsorban a testsúllyal terhelt segmentumokban (csigolya, medence, femur proximalis harmada) késõbb a többet mozgó testtájakon (humerus proximalis harmada, bordák) jelentkeznek.

Diagnosztika

A kórképekkel elsõnek rendszerint a családorvos találkozik, mert a törések egy része “spontán”, baleset nélkül keletkezik. A makroszkópos töréseket a megelõzõ fájdalom jellemezheti, amikor a mikrofracturák még nem okoznak fizikális tüneteket. A “mindig panaszkodó” idõs embereknél könnyen elnézhetõ a pathologiás törés, ezért döntõ jelentõségü a fizikális vizsgálat. A hirtelen állapotrosszabbodás (járás vagy mozgásképtelenség) mindenképpen figyelemfelkeltõ. Ha klinikailag nem találjuk a törés tüneteit, célszerü röntgenvizsgálatot kérni a törés kimutatására, vagy kizárására. Csak így kerülhetõk el azok az esetek, akiket az anamnesis nélküli csípõtáji törés helyett a hirtelen fájdalom, mozdíthatatlan végtag miatt lumboischialgiás panaszoknak megfelelõen gyógyszeres, gyakran injekciós kúrával napokig, hetekig kezelnek tévesen, annak minden másodlagos következményeivel.

Ugyanúgy elnézhetõk a bordatörések is; banális traumára egy-két bordatöréssel kezelés nélkül, fokozatosan -akár halált is okozó- légzési elégtelenség, mellüri lég- vagy folyadékgyülem alakul ki, mely nem okoz látványos tüneteket. Meglévõ krónikus respiratorikus vagy cardiovascularis alapbetegség az enyhe tüneteket még jobban elfedheti.

Speciális veszélyforrást jelentenek a nehezen kooperálható betegek (idõs kor, süketség, post- apoplexias maradványtünetek, alkoholizmus, zavartság). Jellegzetes sérülésforma az ágyból kiesés, elesés (kórházban is!). A speciális vizsgálatokat mindig elõzze meg a gondos fizikális vizsgálat, mely után célzottan jelöljük meg a további vizsgálat irányát. Az “egész test” röntgenfelvételek, az indokolatlan CT vizsgálatok, a módszer invasiv volta, illetve az anyagi következmények miat t kerülendõk!

Terápia

Az osteoporotikus csonton létrejött törések kezelésének alapelve a beteg számára elfogadható funkcionális eredmény mielõbbi helyreállítása, hogy életvitelében ne következzen be jelentõs változás. Az anatómiai, kozmetikai szempontok másodlagosak, viszont az ellátás jellegét döntõen befolyásolják a meglévõ alapbetegségek, (diabetes, érszükület, stb.) maradványtünetek, (hemiplegia) korábbi sérüléseket követõ maradandó egészségkárosodások (mozgásbeszükülés, rossz helyzetben gyógyult törések, stb.).

Az osteoporosis természetébõl adódik, hogy a mütétes kezelésnél az implantatumok rögzülése gyakran elégtelen, ami fémlazulást, a törések redislocatioját okozza. Ugyanúgy csökken a csontos átépülés üteme, elhúzódó gyógyulás, álízület alakulhat ki.

A másik szempont a mütéti megterhelés, a vérvesztés csökkentése, elkerülése, amit a betegek általános állapota gyakran indokol.

E szempontokat figyelembe véve törekszünk a jó, konzervatív kezelésre. A gondos repositioval, szakszerü ellenõrzéssel, a konzervatív kezelés szabályainak betartásával igen jó eredmények érhetõk el elsõsorban a csuklótörés, a csigolyatörés, gyakran a humerus proximalis végének töréseinél, valamint a bordatörések kezelésénél is. A határoló ízületek mozgatásával elkerülhetõ vagy csökkenthetõ a posttraumás reflexdystrophia, ami a porotikus csontokon nagymértékben rontja a terhelhetõséget. Súlyosabb törésformáknál lehetõség van “minimál-synthesisekkel” kiegészítõ rögzítésre (distalis radius törések, darabos collum chirurgicum törése k), ami a fedett repositiok retentioját segíti a kezelés során. Sajnos a Kirschner-drótokkal végzett “adaptatios synthesisek” stabilitási foka porotikus csontban igen kedvezõtlen, rövid idõn belül elmozdulnak, gyakran kicsúsznak, és így a retentio megszünik.

Az utóbbi években, csuklótörések súlyos (ízületbe hatoló, többszörös darabos, vagy romtörések) formáinál egyre gyakrabban alkalmazzuk a ligementotaxist (fixateur externe), mely biztosabb retentiot, bizonyos típusai korai mozgatást (csuklós fixateurok) tesznek lehetõvé2, 7.

A csípõtáji törések kezelésében speciális szempontokat veszünk figyelembe. A medialis combnyaktörések korai posttraumás ellátása (5-6 órán belül) a következményes fejnecrosis legjobb preventioja5,8,12. A fejmegtartó mütétek közül Magyarországon (combnyakszegezés, kettõs szegezés, profillemezes synthesisek, húzócsavaros osteosynthesis) napjainkban a canülalt kettõs csavarozás a preferált módszer. Elõnye, hogy a synthesis stabilitása elégséges (korai terhelésstabilitás) kis beavatkozássa l (gyakran percutan) is elvégezhetõ, nincs intra- és postoperatív vérvesztés és nem utolsósorban költségkímélõ.

Ha a törés típusa, az anamnesis, az alapbetegségek elõrevetítik a combfejnecrosis valószínüségét -és a beteg korához képest aktív- haemiartroplasticat vagy total endoprothesis beültetését végzünk, ami a fájdalom csökkentésén kívül korai terhelés- stabilitást is biztosít.

Ellenkezõ esetben: ha a beteg általános állapota, alapbetegsége a mütéti általános anaesthesiológiát sem teszi lehetõvé a percutan csavarozás helyi érzéstelenítésben is elvégezhetõ9. Ha ez sem lehetséges, a beteget minél hamarabb járókeretre rehabilitáljuk, hogy elkerülje a decubitus, pneumonia, thromboembolia gyakran halálos szövõdményeit. A kezelõorvos judiciuma, hogy kellõ gondossággal mérlegelje és kiválassza a beteg sz ámára megfelelõ kezelési módot (“life before leg!”)!

Peritrochanteres töréseket a töréstípusoknak megfelelõ synthesissel rögzítjük. Stabil törések kezelésére a kisebb megterhelést és kockázatot jelentõ módszereket alkalmazzuk.3,6,12,13. Instabil töréseknél a redislocatio a fémlazulás megelõzésére célszerü a nagy stabilitást biztosító módszereket alkalmazni akkor is, ha költségvonzatuk nagyobb, mert a postoperatív kudarcok korrekciója nem csak több pénzbe, hanem a beteg életébe is kerülhet3,12.

Az osteoporosisra jellemz õ töréseken kívül egyéb törések operatív kezelésekor törekednünk kell a “túlbiztosításra”. Igyekszünk azokat a biomechanikailag elõnyös rögzítési módokat alkalmazni, amellyel megelõzzük a fémlazulásokat és a reosteosynthesiseket vagy a módszerváltást. Femuron, tibian, humeruson az ízfelszín az ízületközeli vagy ízületbe hatoló töréseket kivéve, csaknem mindent a reteszes velõürszegezés felfúrásos vagy felfúrás nélküli formájával rögzítünk. Methaph ysealis töréseknél, csigolyatöréseknél az autolog spongiosa plastica esetenként csontcementtel helyettesíthetõ, ami azonnali terhelhetõséget biztosít egy kooperálni nem tudó betegnél. Ugyanez felhasználható metastaticus töréseknél csonthiányok pótlására végtagokon, csigolyákon egyaránt, helyenként a fémimplantatumokkal kombinálva (“vasbeton osteosynthesis”).

Rehabilitáció

Osteoporosisos betegeknél a rehabilitáció különlegesen fontos, hiszen a törésgyógyulás a porosis miatt is nehezített. A posttraumás refle xdistrophia a fiziológiás csontszerkezet mellett is kialakulhat a fiziológiás terhelés hiánya miatt, így poroticus betegeknél a mobilizáció, gyógytorna elengedhetetlen. A kiülés, járókeretezés biztonságos formák közötti rendszeres gyakorlása életmentõ abba n az értelemben, hogy megelõzhetjük a decubitus, az urocystitis, a pneumonia, a tromboembolia szövõdményeit, ami különösen csípõtáji betegeken az elsõ hat hónapban 28-30 százalék körüli mortalitást okoz. Kielégítõ, de feltétlenül szükséges kezelés a csonttömeg növelését serkentõ gyógyszerek adása, melyek az osteosynthesisek “élettartamát” hosszabbítják (bisfoszfonatok, stb.). A bisfoszfonátok olyan, biológiai úton nem bontható vegyületek, melyek a kálcium-foszfát kristályosodását és oldódását megakadályozó szervetlen pirofoszfáttal állnak kémiai rokonságban. Az osteoporosis kezelésének jelenleg leghatékonyabbnak tartott vegyületei. Több mechanizmus révén hatékonyan gátolják elsõsorban az osteoclastok által vezérelt csontfelszívódást. A szintetikus bisfoszfonátok egyre növekvõ csoportjában az alendromát került hosszabb ideje kereskedelmi forgalomba – elsõsorban postmenopausás osteoporosis, a Paget-kór, illetve a férfi csontritkulás kezelésére, de jelentõségük az onkológiai kórképekben is számottevõ. A csigolya- és csípõtáji törések prevenciójában végzett klinikai vizsgálatok egyértelmüen igazolják a szer hatékonyságát. A vegyes és teljes értékü táplálkozás mellett alapvetõ követelmény a dohányzás és a szeszesital fogyasztás mellõzése. Az ODM-vizsgálatok e folyamatok kontrolljára is alkalmasak és az eredmények alapján a rehabilitáció megtervezése és ellenõrzése komplex multidisciplináris szakembergárda feladata.

Az osteoporosis szürése, gondozása nem baleseti sebészeti feladat, mégis ha a töréskezelés során kapcsolatba kerülünk a beteggel, a rehabilitációs program egy része a profilaxist is szolgálja.

A felvilágosítás (lehetséges törések elkerülésének módjai) mellett a mozgékonyabb életmód, a rendszeres torna, a megelõzés egyik lehetséges változata, ami betegnek, orvosnak, egészségügynek és népgazdaságnak egyaránt közös érdeke.

Irodalomjegyzék

  1. I.Consensus Development Conference: Who are candidates for preventive and therapeutic therapy for osteoporosis?
World Congress of Osteoporosis, Amsterdam, 1996.
  2. Edwards GS: Inraarticular fractures of the distal part of the radius treated with small AO fixateur externe.
J Bone Joint Surg. (Br) 1991; 73-A: 1241-50.
  3. Heinz Th., Vécsei V.: Der Gammanagel -Ein neues Implantat zur Versorgung hüftgelenksnaher Frakturen.
Akt Traumatol 1992; 22. 163-9.
  4. Horváth Cs., Kollin É., Holló I. és mtsai: Ajánlás az osteoporosis és az anyagcsere-csontbetegségek diagnosztikájára.
Orvosi Hetilap, 1996, 137, 2633-2637.
  5. Ka zár Gy., Szepesi A., Manninger J.: A csípõtáji combtörések epidemiológiai, gyógyítási és rehabilitációs vonatkozásai.
Orvosi Hetilap 1987; 128: 1505
  6. Kuner EH., Schaefer DJ.: Epidemiologie und Behandlung der Frakturen im hohen Alter.
Orthopaede 1994; 23: 21-31.
  7. Leung KS, Shen WY, Leung PC, et al: Ligamentotaxis and bone grafting for comminuted fractures of the distal radius.
    J. Bone Joint Surg. (Br) 1989; 71-B: 838-842.
  8. Manninger J., Kazár Gy., Fekete Gy., et al: Significance of urgent (within 6h) internal fixation in the management of fractures of the neck of the femur.  Injury 1989; 20: 101-105.
  9. Pargger H, Scheidegger D: Operationsrisiko und Anästhesia beim geriatrischen Patienten.
Orthopaede 1994; 23: 16-20.
  10. Poór Gy.: Az osteoporosisos betegek ellátása a háziorvosi gyakorlatban.
Háziorvos Továbbképzõ Szemle, 1997, 2, 120-123.
  11. Poór Gy., Holló I. és a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság vezetõsége: A Nemzeti Osteoporosis Program irányelvei.
Orvosi Hetilap, 1995, 53, 2913-2918.
  12. Sárváry A.: Idõskori csípõtáji törések
Orvostovábbképzõ szemle, 5 (4) 59-61, 1998.
  13. Zifko B., Poigenfürst J., Pezzei C.: Die Markdrahtung unstabiler proximaler Humerusfrakturen.
Orthopaede 1992; 21: 115-120.

Ficamok, rándulások

 |  Felnőttkori balesetek, Hírek  |  Hozzászólások kikapcsolva

Az ízületeket az ízületi tok és az ízületi szalagok rögzítik, erősítik. Ezek segítik az ízületek mozgását, nyújthatóságát. Baleset következtében a tok és a szalagok extrém módon megnyúlhatnak, megsérülhetnek, ez pedig ránduláshoz vagy ficamhoz vezethet.

Ficam

A testünk szilárd vázát alkotó csontok mozgatását az ízületek sokasága teszi lehetővé. Ezek a mérnöki pontossággal kialakult szerkezetek ellenállnak ugyan a nagy igénybevételnek, de extrém erőhatásokra mégis könnyen sérülnek. A különféle ficamok az aktív sportolók “rémálmai”, hiszen őket érinti ez a fajta sérülés leginkább. Ficamról akkor beszélünk, ha az ízületi porcfelszínek – vápa és az ízületi fej – baleset következtében elmozdulnak egymástól. Meg kell különböztetni részleges ficamot (subluxatio) és teljes ficamot (luxatio). Az előbbinél az ízületi felszínek – a fej és az ízületi vápa – eltávolodnak egymástól, így az ízületi rés megnagyobbodik, az ízületi tok és a szalagok megnyúlnak, de a fej az ízületen belül marad. Teljes ficam esetén a vápa és az ízületi fej teljesen eltávolodik egymástól. A leggyakrabban a vállban, a könyökben és a térdben alakulnak ki ficamok, de előfordulhat – sportolás közben – akár ujjízületben is. A teljes ízületi ficamok esetén a sérült ízület rendkívül fájdalmas lesz, megduzzad, és mozgása beszűkül. Az ilyen ízületi sérülés torz, deformált ízülettel jár. Az érintettnek az ilyen ficamok jelentős mértékű fájdalmat okoznak, de a külső szemlélő számára is jól észrevehetők a ficam jelei: az ízület furcsa szögben áll, esetleg alakja is megváltozott (például dudorokat vagy bemélyedéseket figyelhetünk meg, melyeknek nem kellene ott lenniük).

Gyakran előfordul, hogy a baleset helyszínén egy laikus megpróbálja a ficamot helyretenni, ami óriási veszélyt rejt magában, hiszen ezzel előidézhetjük az ízületi vápa vagy fej törését, valamint a szalagok szakadását. Az is előfordulhat, hogy ilyen esetben ideg- és érkárosodás jelentkezik. A ficamok esetén az a legfontosabb, hogy először a sérült ízületet helyezzük nyugalomba, hűtsük hidegvízzel, ha rendelkezésre áll jég, akkor azzal. A szóban forgó ízületet semmilyen módon ne terheljük, és az érintettet vigyük szakorvoshoz.

Rándulás

Rándulásról akkor beszélünk, ha sérülés következtében az ízületi felszínek eltávolodnak egymástól, a tok és az ízületi szalagok extrém módon megnyúlnak, részlegesen elszakadnak, de az ízesülő csontvégek nem távolodnak el egymástól, vagyis a csont feje az ízületi vápában marad.
A rándulás a legtöbb esetben komoly fájdalommal, duzzanattal és vérömlennyel jár együtt. Az ízület mozgástartománya jelentősen beszűkül és már apró mozgatásra is nagy fájdalmat vált ki. Ránduláskor a sérült ízületet nyugalomba kell helyezni, például a kart fel kell kötni, a lábat pedig fel kell polcolni, és fontos a sérült ízület hűtése, majd rugalmas pólyával (fásli) történő rögzítése.

Ha szakad…

Ha az ízületre extrém terhelés, illetve erő hat, akkor részleges vagy teljes szalagszakadás alakul ki. A szalag részleges szakadása során az ízület stabilitása megmarad, de az ízületben duzzanat és erős fájdalom jelentkezik.
Extrém erő hatására az is előfordulhat, hogy a szalag csontdarabbal együtt szakad le a tapadási helyéről. Teljes szakadásnál a szalag oly mértékben sérül, hogy az érintett ízület instabillá válik. Ez azt jelenti, hogy funkcióját nem, vagy legalábbis nem teljesen tudja ellátni, hiszen az ízületi feszesség megszűnt. Kisebb mértékű ízületi instabilitás esetén csak fájdalmat érzünk, nagyobb mértékűnél akár extrém mozgások is kiválthatók külső hatásra az ízületből (pl. asztalfiók-teszt).

Szalagsérülések leggyakrabban a bokában, térdben, könyökben, csuklóban és a vállban fordulnak elő. A sérült ízületben komoly fájdalom, vérömleny és duzzanat jelentkezik. Ilyenkor a sérült végtag mozgatása erős fájdalommal jár.
Ha sportolás vagy más fizikai igénybevétel esetén nincs kellőképpen bemelegítve az ízület, akkor sajnos egy rossz mozdulatnál is előfordulhat szalagszakadás, aminek a gyógyulása több hetet is igénybe vehet.

Bokaszalag sérülések, bokaszalag szakadás

 |  Felnőttkori balesetek, Hírek  |  Hozzászólások kikapcsolva

Hirtelen rossz mozdulat hatására megfeszülnek az ízület körüli szalagok. Ez lehet csupán rándulás, tehát a szalagok megnyúlása, de nagyobb erőbehatásra részleges vagy teljes szalagszakadás következhet be.

Részleges szalagszakadás esetén a teljes gyógyulás valószínű, teljes szakadás esetén, kezeletlenül, az ízület instabil maradhat. Az esetek több mint 90 százalékában a külbokaszalag szakad, rendszerint a szalag elülső és középső része, a hátsó szalag ritkábban sérül.

A boka fájdalmas lesz, bedagad, bevérzik. A külboka alatti és előtti rész igen érzékeny és a boka befelé történő passzív mozgatása igen fájdalmas.

A rtg felvételen néha kis szakításos törés is látható a külboka csúcsán, vagy az ugrócsont elülső-oldalsó felszínén. Tartott felvétel az instabilitás kimutatására friss sérülés esetén csak akkor szükséges, ha műtétet végeznek; ilyenkor az érzéstelenítés után TV képerősítővel lehet dokumentálni a leletet.

 

Kezelés

Rándulás, részleges szakadás

A rándulást rövid ideig tartó nyugalomba helyezés, jegelés, felpolcolás után rugalmas pólyával kezelik, és a beteg tornagyakorlatokat végez, amíg a teljes bokamozgások helyre nem állnak. Nagyobb fájdalom, részleges szakadás esetén gipszsínt helyeznek fel, majd 3 hétig bokarögzítőt visel a beteg.

Teljes szakadás

Az elszakadt szalagok műtéti ellátására sportolók és hivatásos táncosok esetén van szükség. A legtöbb betegnél elegendő a gipszrögzítés 6 hétre, majd bokarögzítő viselhető, és el lehet kezdeni a tornát. A gyógyulás ideje általában 10 hét, mire a beteg fokozatosan visszatérhet szokott életmódjához.

Szövődmények

Ismétlődő kibicsaklás gyakori panasz, egyenetlen talajon járáskor a beteg bizonytalannak érzi a bokáját. Az ilyenkor elvégzett tartott röntgen felvételen a bokavilla nyitható, illetve a láb előre húzható.

A boka kibicsaklása általában megelőzhető a cipősarok külső részének emelésével, és sportoláshoz bokarögzítőt lehet viselni. Ha a bokaízület nagyon instabil, fájdalmas, műtét végezhető, melynek lényege a szakadt szalagok pótlása, ínplasztikával, vagy fiataloknál a külboka erős csonthártyájából képzett szalaggal.